Viharos éjszaka

A rendszerhangok és a monitor fényeinek kavalkádja valamilyen különös hellyé varázsolták a szobát. A villany nem égett, így úgy tűnt, minta a falakra kirajzolódó minták önálló, furcsa táncot járnának. Ám mindez nem érdekelte. A fiú kizárólag a képernyőn lévő információnak szentelte minden figyelmét. Mióta tudomására jutott, hogy az ellenség elkezdett mozgolódni, még inkább alárendelte magát munkájának. Későre járt az idő, a falióra nagymutatója pont akkor ugrott a tizenkettesre.
"Éjjel 10, és még mindig semmi..."- gondolta, s fáradtan felsóhajtott. Ekkor kopogtak az ajtón.
-Szabad!
-Blaze úrfi!- lépett be egy jócskán negyvenes éveiben járó, erős testalkatú férfi. Fekete öltönye elárulta, nem a rendőrség alkalmazottja.- Megtaláltam!
Chaud arca árnyalatnyival izgatottabbá vált, viszont a kutatást nem függesztette fel.
-Köszönöm! Csak tegye le, azután elmehet.
A testőr bólintott, a dossziét lerakta az asztalra, és kiment a helyiségből. A srác nem látta, de a férfi cseppet sem rejtette véka alá aggodalmát.
-Protoman!
-Igen Chaud?
-Pihenj, én addig megnézem az aktát. Keményen dolgoztál, rád fér egy kis szünet!
-Ne aggódj, még bírom!- felelte a navi, és visszafordult a medálhoz. Már egy teljes napja próbált rájönni, mi lehet a kis ékszer titka. Az analizálások során csak minimális mennyiségű adathoz volt képes hozzájutni. Mindössze 7%. Ennyi állt rendelkezésére, mert a többit valamilyen láthatatlan akadály takarta el a szeme elől.

"Vidám Mosoly Gyermekotthon.
Vezérigazgató: Noriko Murakami
Felelős nevelőnő: Mrs. Anthony Fraeser
Az intézményben lakó gyermekek névjegyzéke:
Christopher Collins, Anette Taylor,
Yuji Tanaka, Jun Tanaka,
Zoe Dawson, Matt Thomson,
Nicole O'Brian..."

Még legalább 60 gyerek neve szerepelt a listán. A kivonat tartalmazta még, hogy összesen tizenhármuknak volt navije.
"Ez nem túl sok!"- gondolta Protoman, s nekikészült, hogy újra átnézze az adatokat, hátha csak valamit nem vett észre. Ám, mint az elmúlt 24 órában egyre gyakrabban, gondolatai elkalandoztak.
Ismét ott állt az éjszakai fényben tündöklő főutcán, mégis úgy érezte, teljesen egyedül vannak. Szinte kívülállóként hallotta saját hangját, amint kimondta azt a három betűs szót: "Nem!". Őszintén, minden teketóriázás nélkül. És ő mosolygott. Gyönyörűbb volt bármely angyalnál, mely hófehér ruhában, fénnyel övezve pihen a felhőkön.
-...man! Protoman, hallasz?!
-Tessék Chaud!- a kép szertefoszlott, s újra csupán a megfejthetetlen fájlt látta.
-Minden rendben? Mondtam, hogy pihenned kéne!
-Semmi bajom, jól vagyok. Találtál valamit?
-Az árvaházat még 1990-ben alapították.- nézett az aktába a srác.- A medálon szereplő névsor '95-ből származik.
-Hol van?
-Dentech city határán épült, de 20 éve bezárták.
-Miért zárnának be egy árvaházat?
-Anyagi probléma. Bár ez szerintem csak alibi.- a dosszié, vastagsága ellenére, nem tartalmazott több fontos információt, csak könyvelési adatok szerepeltek benne. Nehéz volt beismerni, de elakadtak. Kinek jutna eszébe egy világméretű katasztrófát összefüggésbe hozni egy árvaházzal?
-Blaze úrfi!- az ajtó olyan sebesen vágódott ki a helyéről, hogy a keret is majdnem kiszakadt.
-Mi történt?- nézett Chaud a ziháló testőrre. A férfi ugyanaz volt, mint aki korábban behozta az iratokat.
-Vészhelyzet van!

*

-Egyáltalán milyenek lehetnek azok a belépők?- kérdezte Dex.
-Fogalmam sincs.- sóhajtott Yai.
-Csak találunk valami gyanús alakot!- fűzte hozzá Mitsuki.
-De nem mindegy, mikor találjuk meg! Már alig van több, mint másfél óránk!- fordult a lány felé Tory.
-Ne aggódjatok, megtaláljuk!- mondta elszántan Lan, majd újra a kivetítőre nézett.- Megaman! Van valami fejlemény?
-Egyelőre semmi.- válaszolt a fiú. Az Ayano rezidencia egyik hatalmas monitora külön képkockákban mutatta a navik pontos helyét.
-Biztos, hogy jó ötlet volt különválni?- Angie pillanatonként nézett maga mögé. Túl élénken élt benne a kastély-beli találkozás a szörnnyel.
-Nyugodj meg, most mi is itt vagyunk!- felelte bátorítóan Rumi.
-Pontosan! És azóta, mióta itt voltatok, lecseréltük az összes biztonsági rendszerünket, úgyhogy senki sem teheti be a lábát az apám hálózatába!
-Hű Yai! Ez gyors volt!- bólintott elismerően Maylu.
-Hát igen, a pénz nagy hajtóerő!- hencegett a lány.
-Már vagy hússzor körbejártuk a helyet, de még mindig semmi!- dohogott Iceman.- Lehet, hogy direkt félre akart vezetni minket!
-Nem hiszem... Legalábbis én bízom benne!- mondta Mira.
-Gutsman talált valamit! Guts!- mondta hirtelen a navi. A képernyőn jól látszott a csoportosulás.
-Máris ott vagyunk!- bólintott Megaman, s pár másodperc múlva, az operátoraik által megadott koordináták alapján már ott is voltak mindannyian Gutsman mellett. A hely napközben egy átlagos üzlethelyiség lehetett, ám most átlagon felüli volt a börtöntölteléknek kinézők száma.
-Csak én vagyok vak, vagy tényleg nincsenek belépők?- suttogta Angie.
-Én sem látok semmit senkinél!- válaszolt csendben Roll.
-Valahogy csak bejutnak!- Lan újra és újra megnézte a képernyőt. Minden egyes pixelt külön-külön megvizsgált, ám csupán annyit látott, hogy a tömeg egyszerűen besétál a kapukon.
-Mira!
-Tessék Maylu!
-Meg tudod mondani, mennyire őrzik a bejáratokat?
-Megpróbálom.- felelte a lány, s lehunyta szemét. A fekete szemüveg most nem jelent meg, azt kizárólag harc közben használta.
-Mind a 3 kapunál legalább 4 őr van. Ha valaki be akar jutni, először az őrök megállítják. Valamiről beszélnek, azután továbbmehet.- tudósította barátait Mira.
-Mennyi az esélye, hogy észrevesznek?- kérdezte Tory.
-Ha a bejáraton akarunk menni, 100%.- mondta Mitsuki, aki ezidáig ugyanazt látta PET-je képernyőjén, mint navije.- De az őröknek nem kell tudniuk, hogy bent vagyunk!
-Ezt hogy érted?- kérdezte Rumi, aki ugyanazt a fényt látta húga szemében, mint előző nap a limuzinban.
-Találtunk egy hátsó bejáratot!- válaszolt a lány.- Yai! Meg lehet oldani, hogy a monitor a PET-em adását mutassa?
-Persze!- vágta rá a házigazda, lenyomott néhány gombot, s egyből megjelent az új kép.
-Wow!- ámultak a többiek. A látvány hasonló volt a hőérzékelő kamerákkal elkészített felvételekhez, de ez sokkal részletesebben mutatta a környezetet.
-Itt!- bökött Tsuki a monitor bal oldalára, ahol egy vékony, sárga sík hatolt be a házfalon.- Hasonló lehet, mint a mi világunkban a szellőzőrendszerek. Mindenesetre ezt nem őrzik, és aránylag balhémentesen bent lehettek!
-Jól van, megcsináljuk! Igaz Megaman?- nézett navijére Lan.
-Abban biztos lehetsz!- bólintott a fiú.
Amilyen észrevétlenül csak tudtak, mindannyian a ház melletti sikátorba lopakodtak.
-Ha megengedtek egy észrevételt...- szólalt meg Suhanc jelentőségteljesen az átjáróra mutatva.- Azt hiszem, Gutsman és én nem tarthatunk veletek...
-Úgy is szükségünk van őrökre!- mondta bátorítóan Mira.
-Majd Gutsman vigyáz Rollra!- ajánlkozott a navi, ám igyekezetét nem fogadta épp' kitörő lelkesedés.
-Nem akarom megzavarni a könnyed csevegést, de nem ártana elindulnunk!- Angie sürgetése nem volt alaptalan: már csak 1 órájuk maradt.
-És nekünk sem ártana szedelőzködnünk!- fűzte hozzá Rumiko.
-Viszont kellene valami normális cucc is!- ingatta fejét Mitsuki.
-Miért?! Mi bajod a ruhámmal?!- háborodott fel Dex.
-Nekem semmi, de nem hiszem, hogy a zöld pólóddal annyira el tudnánk vegyülni!
-Egy percig se aggódjatok!- mosolyodott el Yai, s lenyomta a személyhívó-gombot.
-Csengetett kisasszony?- az inas alig pár másodperc elteltével már ott is termett.- Máris kisasszony!- bólintott az alkalmazott, miután Yai kiadta az utasításokat.
-Öööö... Most hová megy?- faggatózott Dex a szó nélkül távozó inast nézve.
-Ruhagond megoldva!- kacsintott a lány, s intett társainak, hogy kövessék.- Megmutatom, hol tudtok átöltözni!
Nem sokkal később kijöttek a szobákból.
-Te jó ég!- döbbent le mindenki. Dermedten nézték egymást, az új szerelés megtette a hatását.
-A... azt hiszem... indulhatunk...- szólalt meg Lan.
-Rendben, máris küldetek a limuzinért!- felelte elszántan Yai.

*

Chaud sosem gondolta, hogy a rendőrségi épület ennyire tele van útvesztőkkel. De nem adhatta fel. Most nem! Testőre, Kenji Kagewara mögötte rohant, fedezve főnökét a lövések elől.
"Hogy lehettem ennyire vak?"- korholta magát a fiú. Agya rendíthetetlenül zakatolt, emlékeztetve az elmúlt eseményekre...
Már az idefelé vezető úton észrevette, hogy Kagewarát aggasztja valami. A férfi már egészen kiskora óta, még az édesanyja halála előtt a Blaze család szolgálatában állt. Kagewara, igaz mindig ügyelt rá, hogy ne lépje túl hatáskörét, különös figyelmet szentelt a srácnak. Szinte fiaként szerette, s az összes testőr közül, aki ezidáig megfordult a cégnél, ő dolgozott a leglelkiismeretesebben. Viszont néhány napja, még mielőtt Lanék megtalálták azt a fájlt, valami megváltozott. A levegő feszültté vált otthonában, ám ezt akkor a körülmények hatásának fogta fel. Nem is sejtette, mi készül a színfalak mögött...
A folyosó kongott a menekülők lépteitől, s a mögöttük futó, fekete öltönyös férfiak vészjósló, sötét hullámként hömpölyögtek utánuk. Élükön egy sötétbarna hajú, 25 év körüli fiú loholt, arcán magabiztosság tükröződött.
"Az az Akira Sozaburo... Az már akkor gyanús volt, mikor idekerült!"- gondolta magában Kagewara.- "Csendes fiú, soha egy rossz hang el nem hagyta a száját... Tökéletesnek tűnt. Mégis volt benne valami, ami nem hagyott nyugodni! Talán az, hogy látszott rajta, bármire képes... És úgy tűnik, csak mi maradtunk. Mint egy vírus, egy kór, amely megfertőzi a lelkeket. Igen, ezt éreztem!"
-Chaud, ha a következő kereszteződésnél balra fordultok, közvetlenül a lépcsőházba juttok!
-Kösz Protoman!
A navi bólintott, s tovább figyelte az épület szintjeinek térképét. Arca komoly volt, mint mindig, ám belül nagyon aggódott irányítójáért.
Ekkor meghallotta, hogy idegenek csatlakoztak be a rendszerbe. Megfordult, s öt standard navivel találta szemben magát.
-Öten egy ellen? És hol marad a fairplay?- kérdezte gúnyosan.
Az ellenségek még csak egy apró mozdulattal sem reagáltak az előbbi megjegyzésre. Csak egyszerre támadásba lendültek.
-Nem baj, a túlerő sem segít rajtatok!- mondta, s karddá alakult jobb karjával ellentámadásba kezdett. Néhány pillanatnyi harc után azonban kiderült, az egyszerű külső ellenére nem lesz olyan könnyű legyőzni a naviket. Tudta, ezt most egyedül kell végigcsinálnia. Chaud jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy csatlakozni tudjon, ráadásul a térképet is csak ő látta, úgyhogy csata közben muszáj volt fél szemmel a helyrajzot figyelnie, hogy navigálni tudjon.
A támadók másodpercek alatt körbevették, s hogy a dolgok tovább bonyolódjanak, mindegyiküknek más volt az alapfegyvere. Protoman nekirontott az egyiknek, ám a sérülés mértéke jóval alacsonyabb lett a vártnál.
"Erős a védelmük... De ami jobban aggaszt, hogy ők sem használnak battlechipeket! Akkor vagy azok a pasasok az irányítók, akik Chaudot üldözik, vagy... Önálló navik! De az képtelenség! Ahhoz sokkal fejlettebbnek kellene lenniük! Viszont ezeket a támadásokat sem néztem volna ki belőlük..."
-Protoman! Jól vagy?- nézett ijedten Chaud PET-jére, mikor felfigyelt a küzdelemre.
-Jól, ne aggódj! Inkább figyelj, mert a földszintre vezető ajtókat lezárták! A tetőn át viszont sikerülhet kijutni...
-Rendben!- bólintott a fiú.- Tarts ki, megpróbálok csatlakozni, amint tudok... PROTOMAN!
A navi éppen akkor kapott be egy hatalmas találatot. Egyszerűen nem értette, honnan jön az erejük. Még amikor Megamannel harcol, akkor sem érik ekkora ütések. Mondjuk akkor "csak" egyvalakivel harcol. Megpróbált felkelni, ám alighogy megmoccant, újabb lövés dördült. Ezúttal sikerült kitérnie az elektromos támadás elől, de a tűzörvényt már nem tudta kikerülni. Be kellett látnia, nincs esélye velük szemben. Még próbálta valamennyire tartani magát, ám néhány pillanattal később minden elsötétült előtte.
Chaud tehetetlenül nézte, ahogy barátja padlóra kerül. Viszont dühébe gyanakvással vegyes megkönnyebbülés furakodott, mert hiába győzték le Protomant, nem törlődött.
Hirtelen éles fájdalom hasított a hátába. Odakapott, de nem érzett semmit. Feje elnehezült, lábai sem bírták el már el súlyát. Még látta, amint testőre próbálja tartani benne a lelket, azután koromsötét fogta körül. Az utolsó, amire emlékezett, Rumi és az édesanyja volt.

*

-Angie! Angie, próbálj meg megnyugodni, és mondd el, mi történt!- igyekezett támogatni barátnőjét Roll, aki az előző pillanatban majdnem összeesett.
-Igazából én sem tudom...- mondta halkan a lány.
-Éreztél... vagy láttál valamit?- fordult Anghez Megaman.
-Nem tudom, konkrétan mi volt az, de nagyon ijesztő!
-Angie! Nézz a szemembe, és próbáld meg pontosan felidézni, mi történt!- Mira hangja volt még mindannyiuké közül a leghiggadtabb. Testvére mélyet sóhajtott.
-Árnyakat láttam... ha jól emlékszem, ötöt...
-Ez az! Jól csinálod!- bíztatta Mira Angiet, akit szemmel láthatóan megviselt a visszaemlékezés.
-Azután észrevettem még valakit. Harcoltak, és...- Ang szeme könnybe lábadt.
-Felismerted, ki volt az?- kérdezte Maylu, mire a navi némán bólintott.
-Figyelj Angie! Próbáld meg összeszedni magad! Annak a valakinek lehet, hogy az élete van a kezedben! Ismerlek, képes vagy rá!- Mitsuki szinte jobban megijedt a jelen helyzettől, mint magától az akciótól. A navi lesütötte szemét.
-Akit láttam... az Protoman volt...- a mondat közben hangja el-elcsuklott.
-Biztos vagy benne?
Rumiko kérdésére Ang újabb bólintással felelt.
"Nem is gondoltam volna, hogy az a Protoman ennyire fontos neki!"- gondolta Mira.- "Angie ugyan energiatípusú navi, ám ő főleg a gyógyításhoz és az energiaátadású fegyverekhez ért. Persze az adottsága miatt képes megérezni, ha van valaki a környéken. Viszont, hogy konkrét arcokat lát... Ez kezd egyre bonyolultabbá válni!"
Rumi megkövülten állt, pillanatok alatt összeállt benne a kép: ha Protomant baj érte, akkor Chaud... Abba bele sem mert gondolni. Már az elején tudta, már az elején rossz ötletnek tartotta, hogy egyedül menjen oda! És most...
-Ne aggódj...- szólalt meg vigasztalón Tory.- Lehet, hogy ez csak valamilyen jel...
-Nem...- Rumiko erőtlenül beszélt, s a PET-je is majdnem a földre zuhant.- Folyamatosan próbálom elérni, de nem válaszol...
-Meg kell keresnünk!- szögezte le Lan.
-És mi lesz az akcióval?- Angie kérdése általános döbbenetet keltett.- Ne nézzetek így! Részemről én lennék az első, aki lelépne innen, de ha nem derítjük ki, mi folyik itt, nem csak ők kerülnek bajba!- a határozott szavak ellenére Ang úgy érezte, bármelyik másodpercben elsírhatja magát. Barátain látszott, szintén nem tudnak mit kezdeni a helyzettel.
Rumiko mélyet sóhajtott, azután lassan bólintott.
-Igaza van...- rebegte.
-Társaságunk akadt!- kiáltotta hirtelen Mira, s a következő pillanatban legalább 50 alak vette őket körül. A folyosón, ahová jutottak, alig pislákolt néhány neonlámpa, így az egyetlen fényforrást -azokon kívül- Angie támadásai jelentették.
-Angie! Bénítósugár!
-Máris!- felelte a lány, s szemében ijesztő fény villant.
Ez nem a megszokott támadás volt, sokkal erősebb annál. A nyaláb nem kímélt senkit, könyörtelenül végzett az előtte álló ellenfelekkel.
-Na ki a következő?- készített elő egy energiagömböt, ám a támadók maradéka jobbnak látta menekülőre fogni a dolgot.
-Gyávák...- mondta gúnyosan, és elhajította a gömböt.
-Angie...- irányítója szóhoz sem jutott.
A látvány elképesztő volt: ott állt. Nem mozdult, csak csendesen mosolygott. Ő, aki akkor sem törölne ki navit, ha az élete függne tőle, most egyszerre 10-20-szal is végzett. És ezen felül semmi baja!
Rumit sokkolta navije viselkedése.
-ANGIE! ANGIE, TÉRJ MAGADHOZ! MI TÖRTÉNT VELED? EZ NEM TE VAGY!- kiabált kétségbeesetten a lány.
Ang ránézett, s mikor tekintetük találkozott, kihunyt szeméből az a démoni fény. Fejébe elviselhetetlen fájdalom nyilallt.
-Mi… történt...- ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt ájultan rogyott össze.
-Angel kilép!
-Jól van?- rohant oda nővéréhez Mitsuki.
-Nem tudom...- az idősebb lány alig bírta kipréselni magából a szavakat.
-Hála az égnek, legalább az öngyógyítás bekapcsolt!- könnyebbült meg Tsuki.
"Mi volt ez? A PET-em nem jelzett semmi rendkívülit, mégis... Mintha arra az időre valami átvette volna felette a hatalmat... De mikor újra önmaga lett, nem is emlékezett semmire, és csak akkor látszott az energiahiány! Nem... Nem akarom elveszíteni!"
Annyira megrázta az eset, hogy még sírni sem tudott. Üres tekintettel nézte PET-jét, ahol kimerült navije próbált rendbejönni.
-Gyere!- mondta Yai.- Menjünk vissza hozzám, ott mindketten pihenhettek!
-De...
-Ne aggódj!- szakította félbe a tiltakozást Lan.- Sikerülni fog!
Rumi húgára nézett, aki egyetértőn bólintott.
-Rendben.- hajtotta le fejét Rumiko, s engedelmesen visszament Yaival a nem messze parkoló limuzinhoz.
-Akkor indulás!- vett mély levegőt Megaman, s immár csupán négyen, elindultak az ismeretlenbe.
Eközben irányítóik is aránylag könnyen lejutottak a mozi alagsorába. A környék hasonló alakokkal volt tele, mint amit Netcityben tapasztaltak.
-Nocsak!- lépett eléjük egy harmincas évei elején járó nő.- Ugye ti újak vagytok?
-Igen!- felelte Lan olyan határozottan, ahogyan csak tudta.
-Figyelemre méltó a lelkesedésetek! Mindig szívesen látjuk a fiatalabb nemzedék képviselőit!- az idegen csak beszélt és beszélt; úgy tűnt, nem is sejti, kikkel társalog.
Egyszercsak az összes villany lekapcsolódott, ám mikor újra világosság töltötte be a termet, már korántsem volt olyan rózsás a kis csapat helyzete: körülöttük legalább 80 ember állt.
-Tényleg azt hittétek, ez a kis álca elrejt benneteket?- hallatszott a közelből. A tömeg egy helyen szétvált, s előlépett a hang tulajdonosa.
-Maga az!- kiáltotta Maylu.- Maga volt a rendezvényen!
-Ti meg azok vagytok, akik már akkor is bele akartak köpni a levesembe! De nem baj, egyikőtöket már elkaptuk, és ti sem menekülhettek!- az alak most is köpenyt viselt, s hangja ugyanolyan rideg volt, mint annak idején. Csettintett, s parancsára a sokaság egy emberként indult meg a fiatalok felé.
Lanék tudták, esélyük sincs, mégis harcra készen vártak.
Navijeik is hasonló slamasztikába kerültek.
-Megalézer!- kiáltotta Megaman, de a lövések csak az ellenfelek kis hányadát tetté ártalmatlanná.
-Hagyd, csak pazarlod az energiád!
-Raven!
-Ne mondogasd, mert elkopik!- lépett elő a lány.
-Rohadék! Megölted azt a nőt! Tudom, hogy te voltál!- tett egy lépést Mitsuki az idegen vezető felé.
-Aki nem hajtja végre a parancsot, az nem való az Új Világ társadalmába!- a férfi hűvös fölénnyel beszélt.
-Ha ilyen az "Új Világ", akkor nem kérünk belőle!- mondta dühösen Tory.
-Mikor legutóbb találkoztunk, a világot uraló nyomorról, és az emberek gyarlóságáról prédikált, de már akkor szívfájdalom nélkül végzett volna a vendégekkel! Azóta már átvert egy gyereket, ráadásul meggyilkolt egy embert és a navijét!
-Ezt csak egy olyan kis nyikhaj mondhatja, mint te, aki nincs tisztában a dolgokkal!- az ellenség egyenesen Lan szemébe nézett.
-Dehogynem, pontosan tisztában vagyok a dolgokkal!- sziszegte a fiú.- Mindent elkövet, hogy az érdekei érvényesüljenek!
-Neked meg túl nagy a szád! De a fogdában majd megtanulod a rendet! Elkapni őket!
A tömeg felmorajlott, ám még mielőtt bárki is megmozdulhatott volna, valami fémesen csattant a padlón, s az egész termet elborította a füst.
Lan érezte, valaki megragadja és elkezdi vonszolni. Nem ellenkezett, csak hagyta, hadd vigyék.
Raven nem támadt. Nézte az előtte álló naviket, majd kisvártatva megszólalt.
-Kevesen vagytok!- azután gúnyos mosollyal hozzátette.- Talán beijedtek a többiek?
-Mit mondtál az előbb?- hallatszott Rollék háta mögül.
-Ti meg kik vagytok?- lepődött meg Iceman.
-Hope! Dolly!- csillant fel Mira szeme, de az örömöt hamarosan félelem váltotta fel.- Miért jöttetek ide? És hogyan találtatok ránk?
-Azt inkább később beszéljük meg!- felelte a kékmintás navi- De nem csak mi vagyunk ám itt!- bökött maga mögé, ahol Elecman, Wackoman, Öngyújtó és Mágus állt.
-Egész' szép kis parti kerekedik! A sütit ki hozza?- kacagott Raven.
-Te leszel mindjárt sült!- kiáltotta Gyufafej.- Öngyújtó! Dupla tűztorony! Battlechipek bent, és... FELTÖLTÉS!
Ez elég volt a káosz elindításához, de pont ez volt a célja. A kavarodásban senki sem vette észre, hogy egy kutya surrant be a helyiségbe.
-Ügyes! Te is itt vagy?
A kis kiberállat Rollra kacsintott, majd egy lyukat generált, s nyomban eltűnt. Néhány pillanat múlva újra felbukkant, s intett barátainak, hogy kövessék.
Raven ugyan sértetlenül megúszta a dupla tűztornyot, de az épület szerkezete instabillá vált. A tartóoszlopok megrepedtek. A bentlévők eszeveszett módon menekültek, nem törődve senkivel és semmivel.
-Mira! Hová mész?!- szólt a rohanó navi után Iceman.
-Egy perc, és visszajövök!- válaszolt a lány, ám társát ez cseppet sem nyugtatta meg.
-Várj! Én is megyek!- eredt a fiú Mira nyomába.
A túlsó oldalon egy festmény díszelgett.
-Ez vajon mi lehet?- nézte ámulva Iceman.
-Nem tudom, de szerintem fontos! Fedezz, addig én megpróbálom bescannelni!
-Rendben!- bólintott a fiú, a lány pedig nekilátott az adatok másolásához.
A festmény hasonló volt a freskókhoz. A Nap és a Hold képét ábrázolta, melyek egy különös égbolton foglaltak helyet: a Nap körül sötétség, míg a Hold körül fény derengett, s mindkettőből egy-egy csík futott lefelé. A sávok egy idő után összefonódtak, s egy furcsa szimbólumot formáltak. A jel körül a fény jóval erősebb volt, mint a Hold szimbólum körül.
Mira épp' végzett a bevitellel, mikor a raktár homlokzata teljesen felmondta a szolgálatot. Mint egy heves zivatarban, olyan sűrűn hullottak alá a fél méter átmérőjű plafondarabok.
-Siess! Mindjárt összedől az egész épület!- sürgette Iceman.
-Jövök!- bólintott Mira, és már indult is társa után, ám akkor hirtelen Raven termett előtte.
-Van nálad valami, ami az enyém!
-Mire célzol?- felelte tettetett ártatlansággal a lány.
-Nagyon jól tudod!- kapta el Mira nyakát Raven.- Tudom, hogy hozzá tartozol, de nem olyan jó kislány, mint aminek hiszitek! Veszélyes... sőt, megkockáztatom, hogy még nálam is veszélyesebb!- a lány egész' közel hajolt, úgy súgta Mirának.- A szeretet és gyűlölet közelebb van egymáshoz, mint gondolnád!
-Engedj... el...
-Nem tehetem!- váltott vissza csevegő hangnemre az ellenség.
-De teheted!- hallatszott egyszercsak Lan hangja.- Megaman! Stílusváltás! Szörny stílus... AKTIVÁLVA!
Az átalakulást követően a fiú már ott is termett Raven előtt, aki egyből elengedte levegőért kapkodó túszát.
-Most puszta kézzel töröllek ki!- a lány szeme dühösen villogott.- Tudod, elég nehéz kihozni a sodromból, de neked sikerült!
-Megaman...
-Ne aggódj Mira, csak mihamarabb lépj ki!
-Rendben...- azzal a lány elhagyta a hálózatot.
-Raven! Tollzápor! Battlechip bent, és... FELTÖLTÉS!- a csuklyás férfi nem tétlenkedett. Megaman próbálta valamennyire hárítani, de jó néhány pengeéles toll így is eltalálta.
-Lan! Ez így nem lesz jó! Muszáj lesz battlechipeket feltölteni!
-Tudom, de...- "Ha chipet töltök fel, az törvényellenes. Viszont, ha nem töltök fel, Megamannek nincs esélye!"- Rendben!
-Gyerünk Raven! Tripla tollzápor!
-Megaman! Pajzs! Teleport! Battlechip bent, és... FELTÖLTÉS!
-A gyenge pajzsotokkal sem mentek semmire!- nevetett fölényesen a lány.
-Még jó, hogy ezt csak én hallottam, így legalább nem égsz le a csatlósaid előtt!- tört ki Megaman a százával suhogó tollak közül.- Ezt nem úszod meg!- kiáltotta a fiú, s karmaival súlyos csapást mért ellenségére.
-Ez... hogy lehet...- görnyedt össze a fájdalomtól a lány.
-Raven kilép!
A terem hatalmas robajjal omlott össze, de akkor már Megaman nem volt a rendszerben.

*

A motor monoton zúgását semmi sem törte meg. A házak egy merő, színes sávvá folytak össze, melyet néhol elmosódott foltok, suhanó lombkoronák zöldje tarkított.
-Rumi...- kezdeményezett volna beszélgetést Yai, ám a lány meg sem hallotta. Továbbra is kis kéziszámítógépét nézte, és találgatta, mi történhetett.
"Még sosem történt ilyen... Ahogy ott állt... Mintha valaki egészen más lett volna... Olyan, mint egy... Nem! Biztosan csak valami üzemzavar! Bár ez egy kissé túlmegy a "csak" fogalmán..."- akárhogy próbált rájönni, nem tudta megmondani az okokat.
-Rumiko!- szólalt meg újra az Ayano lány, és megérintette barátnője vállát. Rumi egész testében összerezzent, majd lassan Yai felé fordította fejét.
-Megérkeztünk.
-Tudod, mielőtt elment...- Rumi arcára fájdalmas mosoly ült ki.- A lelkemre kötötte, hogy nem idegeskedem, mert nem szeretné, ha ez az egész az egészségemre menne... És most...- a lány arcán végigguruló könnycseppek kézfejére hullottak.- Ki tudja, mi történt vele!- nem bírta tovább, erőt vett rajta a zokogás. Előtört belőle az ezidáig elfojtott keserűség.
-Nyugodj meg!- ölelte át Yai.- Azért nem olyan könnyű elbánni vele, elhiheted! Ismerem, mint a rossz pénzt, és én értek a pénzhez!- próbálta vigasztalni Rumit.
-Sajnálom, nem akartam kiborulni...- szipogott Rumiko.- Csak ez már egy kicsit sok volt...- vette kezébe PET-jét.
Angie állapota valamelyest javult az elmúlt negyed órában, de még mindig nagyon rosszul volt.
-Menjünk!
-Rendben.- bólintott a lány, és követte Yait.
Miután beértek az épületbe, egyből a házigazda szobájába mentek, ahol Angie-t és Suhancot betöltötték a számítógépbe.
-Ez a program majd segít!- mondta Yai, és egy CD-t vett le az egyik polcról.- Ez egy regeneráló program. Tudom, hogy a navid öngyógyítása elég jó, de szerintem nem árt egy kis segítség.
-Programfeltöltés kész!- jelentette egy női hang, s egy áttetsző henger jelent meg a képernyőn, melyben néhány másodperc elteltével Ang lebegett.
-Minden rendben lesz!- küldött egy bátorító mosolyt Yai Rumi felé, aki az egyik nem messze lévő fotelba telepedett le.- Mindjárt jövök!- mondta a szőke lány, ám mire visszaért, Rumikot elnyomta az álom.

*

Angie-ben majdnem megállt az ütő, mikor meglátta.
"Bajban van, és nem tudsz segíteni!"- suttogta egy belső hang. És valóban: hiába próbált akár egyetlen mozdulatot is megtenni, nem volt képes rá. Csak állt tehetetlenül, és érezte, dühe egyre fokozódik...
A következő pillanatban már újra barátai aggódó arcát látta. Bensőjében egyre nőtt valami, és készült kitörni... Azután már csak operátora döbbent-ijedt tekintetét látta.

*

-Hol... vagyok..?
-Angie!- csillant fel Yai szeme. A navi lassan kezdett magához térni.
-Yai... Miért beszélsz ilyen halkan?
A lány az alvó Rumira mutatott.
-Jó nagy balhét csináltam, igaz?
-Ne okold magad, te nem tehetsz semmiről!- fordult Angie felé Suhanc.
-Ha nem lennék, ez az egész meg sem történt volna...
-Ezt meg ne halljam még egyszer!- hallatszott Rumi kétségbeesett hangja.
-Rumikonak igaza van, ez hülyeség!- csattant fel Yai is.- És különben is! Anélkül is kitört volna, hogy ti belekeveredtek!
-Teljes mértékben egyetértek Yai kisasszonnyal!- kapcsolódott be Suhanc.
-Nagyon kérlek, ne mondj ilyet többé...- Rumiko hangja szinte könyörgő volt.
-Ne haragudj, azt hiszem, túlzott lett az önsajnálat...- Angie megpróbált mosolyt erőltetni arcára, de csak egy félresikeredett grimasz lett belőle.
Ekkor megszólalt a bejárati csengő.
-Megjöttek!- indult szobája ajtajához Yai.
Ang és Rumi egymásra néztek. Egyetlen szó sem hangzott el, mégis mindketten tudták, szent a béke.
-Rumi!- kiáltotta boldogan Mitsuki, és azonmód nővére nyakában kötött ki.
-Tsuki!- a lány arcán, már hosszú idő óta először, őszinte mosoly látszott.
-Egyben vagy?
-Satsu?- nézett döbbenten barátnőire Rumi.- Lisa?
-Bizony!- felelte mosolyogva Satsuki.
-Sőt, nem fogod elhinni, kik segítettek még!- fűzte hozzá Megaman.
-A Harmadik Világ!- vágta rá Maylu.
-Ez... hogy lehet? Még Lisáék is megleptek, nemhogy ők!- ingatta fejét Rumiko.
-Igen, mondjuk erre a történetre én is kíváncsi lennék!- helyeselt Dex.
-Szóval...- kezdett bele a történetbe Lisa, miután mindannyian helyet foglaltak.- Az egész azzal kezdődött, hogy Rumit el akartuk hívni vásárolni. Viszont amikor hívtuk, nem vette fel. Utána Tsukit is próbáltuk hívni, de ő sem válaszolt.
-És mindez már úgy estefelé volt.- vette át a szót Satsuki.- És ismerem már annyira, ha szórakozni mentek volna, tuti, nekünk is mondja!
-De hogy került a képbe a Harmadik Világ?- kérdezte Lan.
-Mivel a hívások után e-mailt is küldtünk,- folytatta a lány- és azokra sem jött válasz, elkezdtünk gondolkodni, hol lehettek.
-Először semmi sem jutott az eszünkbe.- most Hope-on volt a sor.- De azután mégis bevillant, hogy hátha ott vannak, ahol tegnap voltunk! Még nem volt olyan késő, és az étterem úgy is csak 10-kor zárt, úgyhogy odamentünk.
-Viszont nem voltak ott.- szólalt meg Dolly.- És Yahooték sem tudtak róluk semmit!
-Végül, mikor megtudták, hogy eltűntetek, elmondták, hogy különös dolog folyik Netcityben.- Lisa behunyta szemét.- Innen már nem kellet sok, hogy rájöjjünk, ott vagytok...
-A füstbombát Maddy dobta be, így ki tudtunk hozni titeket. Gyufafej pedig a kibertéri pánikkeltésért volt felelős.- mondta Satsu.
-Igazi csapatmunka volt!- bólogatott Lisa.
-Aha.- nézett maga elé Tsuki.- Ám nekem még mindig nem tiszta, miért segítettek!
-Azt mondták, ennyivel tartoztak.- kacsintott jelentőségteljesen Rumikora Satsuki.
-És Chaud? Róluk tudtok valamit?- faggatózott Rumi. Egész idáig abban reménykedett, barátja egyszercsak betoppan, és a rémálom -legalább ezen kis része- köddé válik. De társai arca nem erről árulkodott.
-Öööö...- kezdte Lan, ám nem tudta folytatni.
-Chaudot és Protomant elkapták.- mondta ki a keserű valóságot Mitsuki.
-Értem...- sóhajtott a lány. Érezte, erősnek kell lennie, így ahogy tudta, visszafojtotta sírását.
Angie nem szólt semmit. Folyton azt várta, hátha újra megjelenik valami; akkor legalább biztosan tudná, hogy életben van... Most értette meg. Megértette, mit jelent valóban félteni valakit, s egyfolytában arra vágyni, hogy biztonságban legyen. Hogy mellette legyen...
A helyiségben súlyos, nyomasztó csend vette át a hatalmat, melyet végül Iceman tört meg:
-Szerintem itt az ideje, hogy...- fordult Mirához.
-Minek?- nézett kérdőn a lányra Gutsman.
-A raktárban találtam egy festményt. Nagyon különös volt!
-Emlékszel, hogy nézett ki?- tudakolta Roll.
-Bescanneltem...
-Okos húzás!- bólintott Satsuki, s Ügyes is elismerően vakkantott.
-Gondolom, ezek után már ti is tudtok mindent.- nézett az új jövevényekre Yai.- Tehát nem okoz gondot, hogy látjátok. Tsuki, ha csatlakoztatod a PET-ed a gépemhez, ki tudjuk vetíteni a képet.
-Ok!- azzal a festmény, néhány pillanat elteltével, már mindannyiuk számára láthatóvá vált.
-Ez tényleg nem mindennapi!- jegyezte meg Maylu.
-Vajon... ez... is...- tette volna fel kérdését Megaman, ám Angie félbeszakította:
-Nem. Ez nem a Mamoru no himitsuk közül való.- kilépve a hengerből, lassan odasétált a képhez.- Itt!- húzta végig tenyerét a festmény közepén.
-Mi van ott?- jöttek közelebb társai.
-Mi a...?- Lan, akárcsak barátai, alig hitt a saját szemének.
A fény-árnyék spirál cikázó vonalai közt más is látszott. Minél jobban szemügyre vették ezt a kis részletet, a szöveg annál jobban kivehető volt:

"A kulcs az egész,
Vagy lényed örök bánatba vész!
Fény, sötét egyaránt baljós,
Lelked dönt, mely a valós.

De vigyázz, bármelyre essen választásod,
Utad könnyen nem járhatod!
Így fontold meg,
Miként éled majd életed."

-Egy újabb sejtelmes vers...- dőlt hátra a fotelban Dex.
-Tudjátok, mi a furcsa?
-Ezek után?!- nézett morcosan nővérére Mitsuki.
-Hogy, ha az a Nap esetleg az Inferno-t jelenti, mit jelenthet a Hold? És főleg: mi születhet az összefonódásukból?
-Jó kérdés!- sóhajtott Hope.
-És az is jó kérdés, hogy hogyan jutunk haza!- zsörtölődött Satsu.
-Nyugi, megoldjuk!- kacsintott Yai.
-Nekünk is ideje lenne elindulnunk.- kelt fel Tory, és betöltötte navijét a PET-jébe.
Lassan a többiek is hasonlóképpen tettek, s a búcsúzkodást követően, miután a limuzin elhajtott, némaság telepedett az Ayano birtokra.
Yai beszívta a friss, éjszakai levegőt. Az ég tiszta volt, s Hold ragyogó ezüstbe burkolt mindent. A lány felnézett, s Rumi szavain tűnődött.
"... mit jelenthet a Hold?"
Ez a gyönyörű égitest olyan hűvös és tiszta. Aki ránéz, a lelke rögtön megnyugszik. Ellenben a Nap! Heves, forró... A Holdon már járt ember, sőt még internet is van a bázison. De az a hatalmas tűzgolyó! Még így, fényévek távolságából is érezni a melegét. Ez a meleg életet ad, de el is tudja venni azt.
Yainak eszébe jutott valami. Egy kósza gondolat volt csupán, mégis szinte beleborzongott.
-Ez hülyeség...- ingatta fejét.
-Valami baj van Yai kisasszony?
-Semmi Suhanc, csak elgondolkodtam.
-Szabad megkérdeznem, min?
-Folyton az jár a fejemben, vajon mikor lesz vége. És, hogy hogyan lesz vége...
-Ez még a jövő kérdése. De bármi is történik, ti mindent megtettetetek!
-Köszönöm Suhanc... De most már megyek lefeküdni. Nem tesz jót a bőrömnek, ha sokáig fennmaradok!
-Máris értesítem a személyzetet!
-Hagyd csak...- mosolyodott el a lány.- Már biztosan lepihentek. Hadd aludjanak nyugodtan...
-Igen, Yai kisasszony.- bólintott navije.

*

-Nos?- a kemény hang ellenére a lány magabiztos maradt.
-Ugyan nem sikerült likvidálni azokat a kölyköket, de most már egészen biztos, hogy ő az! Efelől nincs kétségem!
-Rendben.- hangzott a szenvtelen válasz.
A férfi kiment a helyiségből. Ám még mielőtt elhagyta volna a szobát, megfordult:
-Még egy.- mondta, s az ajtó halk kattanással bezáródott mögötte.
A lányt meglepte saját reakciója: irányítója épp' az imént közölte vele, már csak egyetlen esélye maradt, s ő mégsem fél. Sőt, különös izgalom kerítette hatalmába.
"Azt hiszem, meglátogatom az új fiút!"- gonosz mosoly játszadozott gyönyörű arcán, s rubinvörös szeme tüzesen izzott.
"Na végre! Kezd a dolog izgalmassá válni!"

VÉGE
a
8. fejezetnek!
:)