Az új csapattag

Délután 2 óra volt, s Dentech city ezidőtájt általában egy nyüzsgő hangyabolyra szokott hasonlítani. A mai nap sem alakult másképp.
-Ok! A battlechipek megvannak, úgyhogy indulhatunk is!- lépett ki Rumiko Higsby üzletének ajtaján.
-Nem mondod, hogy máris hazamegyünk?- sopánkodott Angie.
-Miért, van jobb ötleted?
-Minden jobb annál, mint hogy otthon üljünk, és a plafont bámuljuk!
-Te elmehetsz Netcitybe, ha akarsz.- felelte Rumi, és ezzel azt hitte, véget is vethet a vitatkozásnak. Az igazat megvallva egyetértett navijével, tényleg ráfért volna egy kis kikapcsolódás. Ám végiggondolva a szórakozási lehetőségeket, egyikre sem tudta rászánni magát. Viszont ekkor Angie előrukkolt egy nem is olyan rossz ötlettel:
-És mi van Lisával és Satsuval?
-Mi lenne velük?
-Elég rég nem hívtad fel őket, már biztosan halálra izgulták magukat miattad!
-Igazad lehet...
-Igazam van!
-Jó, rendben. Majd felhívom őket.- sóhajtott Rumi.
-Nem!- ellenkezett navjie.- Most hívd fel őket!
-Ok, meggyőztél!- adta be végül a derekát Rumiko, és már ki is kereste barátnői számát a memóriából.
-Halló!- jelent meg egy hosszú, szőkésbarna hajú lány a képernyőn.
-Szia Satsu!
-Rumiko? Miért nem hívtál fel?! Már vagy két hete semmit sem tudunk rólad! Az összes körmöm lerágtam miattad!
-Nem megmondtam?- szólalt meg Ang, miután vége szakadt a letolásáradatnak.
-Rumi?- tűnt fel Lisa arca is a képernyőn. Hosszú, fekete, hullámos fürtjei lazán omlottak vállaira.- Azt hittem, soha nem hívsz már fel!
-Kettő null!- mondta Angie csípőre tett kézzel.
-Le lehet állni!- korholta le a lány a navijét, majd újra kíváncsi osztálytársaira nézett.- Bocs, kicsit sűrű napok állnak mögöttem...
-Hol vagy most?- szakította félbe Satsuki.
-Öööö... Most jöttem ki Higsby boltjából.- felelte Rumi. Nem igazán értette, barátnője mire akar kilyukadni.
-Rendben!- csillant fel Satsu szeme.- Várj meg, fél perc és ott vagyunk!- azzal mindketten megszakították a beszélgetést. Valóban nem telt el sok idő, és a két lány ott állt Rumi előtt teljes életnagyságban.
-Hali csajok!- integetett a lány Lisáéknak.
-Apám!- borult Satstuki Rumiko nyakába.- Úgy érzem, mintha ezer éve nem láttalak volna!
-Bizony!- helyeselt Lisa, ám ezután aggódva jegyezte meg:- Elég nyúzottnak látszol!
-Hidd el, az érzés százszor rosszabb!- felelte fájdalmas mosollyal Rumi.
-Mi történt?- kerekedtek el Satsuki szemei.- Összevesztél Chauddal?
-Dehogy! Egész másról van szó...
-Akkor pont itt az ideje, hogy elmeséld!- mondta vidáman Lisa.
-Még jó, hogy éppen két utcányira voltunk, mikor hívtál!- kontrázott Satsu.
-Most hová megyünk?- kérdezte riadtan Rumiko, mikor barátnői elkezdték húzni.
-Mondtam, hogy két utcával arrébb voltunk.- felelte Satsu.- Van ott egy tök jó kajálda! Ott szépen leülünk, és mindent elmesélsz!
-Van más választásom?- sóhajtott Rumi, mint akit kivégzésre visznek.
-Csak szeretnéd!- kacsintott cinkos mosollyal Lisa.

*

-... és most éppen a kényszerpihit töltjük.- fejezte be a történetet Angie.
-Hűha! Jól belekeveredtetek!- ingatta fejét egy fehér alapon kék mintás navi. Szőke haja három fonatban lógott egészen a derekáig.
-Egyetértek Hope-pal.- mondta Satsuki.- De miért nem mondtátok el? Azt hittem, ennyi idő után megbíztok bennünk...
-Ne haragudjatok... Csak félünk. Eléggé kezd eldurvulni a dolog, és úgy döntöttünk, a lehető legkevesebb személyt vonjuk be az akcióba. Tudjátok... attól félek, akinek elmondom, az is veszélybe kerül! Ezért nem akartalak beavatni...
-Figyelj!- emelte Lisa Rumira barna szemeit.- Ha ti veszélyben vagytok, segítünk, bármibe kerül is!
-Pontosan!- bólintott Satsu.- Tudod... Ezt hívják barátságnak!
-Köszönöm!- sütötte le szemét Rumiko.
-Rendben, akkor ezt megbeszéltük!- szólalt meg vidáman Angie.- És most, hogy így tisztáztátok a dolgokat, mit fogunk csinálni?
-Először is együnk valamit! Éhen veszek!- felelte mosolyogva Rumi egy jókora haskordulás után.- Lisának pedig rendelünk egy gyerekmenüt!
-Hé!- csattant fel a lány.
-Hát igen, akkora adagot talán képes lesz legyűrni!- fűzte hozzá cinkos kacsintás kíséretében Satsuki.
-Nem ér! Én rendesen eszek!- vágott durcás képet Lisa, mire barátnői pukkadoztak a nevetéstől. Ám sértődöttsége azonnal szertefoszlott.
"Végre! Ez az igazi Rumiko!"- gondolta a kacagó lányt nézve.
-Helló! Üdvözlünk Yahoot éttermében! Mit hozhatok?- lépett oda hozzá egy lány. Lisáék leadták a rendelést, ezután a pultos visszament a helyére.
-Ti is észrevettétek?- kérdezte Dolly. Lisa navijének rózsaszín-fehér páncélja volt, térdig érő rózsaszín szoknyácskával. Kék haja két copfba volt kötve, s díszül egy-egy masni szolgált.
-Mit?- nézett rá Hope.
-Az a lány olyan szemeket meresztett rád, mintha legalábbis a PET-jét loptad volna el!- fordult barátnőjéhez Satsu.
-Az ok egyszerű: tudja, hogy Lanék a barátaink, és -mondjuk úgy- a két csapat nem igazán puszi pajtások.- mondta Angie.
-De miért?- faggatózott Lisa.
-Az étteremben dolgozók azelőtt "Harmadik világ" néven voltak ismertek.- vette suttogóra a hangját Rumi.
-Öregem!- ingatta fejét Satsuki.- Először a világ megmentése, most pedig egykori bűnözők által vezetett helyen ücsörgünk. Tudtam, hogy veletek az élet sohasem unalmas, de erre azért mégsem számítottam!
-Bele sem merek gondolni, mi lesz ennek a vége!- fűzte hozzá Hope.
-Nyugi, az étterem biztonságos!- állította le barátnőit Rumi.
-Mitsuki tudja?- kérdezte Lisa.
A lány nem felelt, de pillantása mindent elárult.
-Rumiko! Mégiscsak a húgodról van szó!- nézett a lányra szigorúan Satsu.
-Tudom.- Rumiko hangjában nyoma sem volt derűnek.- Pontosan ezért nem mondtam el neki. Sem anyuéknak. Titeket sem akartalak bevonni! Máris túl sokan vannak benne!
-Ang! Beszélj a fejével!- fordult kérlelően a navi felé Lisa.
-Bocs lányok! Ritkán mondok ilyet mások előtt, de igaza van!
-És legyetek szívesek, ígérjétek meg: senkinek sem szóltok egy árva mukkot sem!
Hosszas szünet után Satsu szólalt meg először:
-Számíthatsz ránk!- mondta határozottan, s társai egyetértően bólintottak.
A nap további része -a körülményekhez képest- kellemesen telt. A kihozott étel hamar elfogyott, s a lányok most azon tanakodtak, mihez kezdjenek a fennmaradt szabadidejükben.
-Mit szólnátok egy kis netharchoz? Úgy is olyan régen püföltem el Hope-ot!- nézett jelentőségteljesen a kékmintás navire Angie.
-Mi?! Satsu! Irány a legközelebbi játékterem! Ez a kijelentés revansért kiált!
-Hű! Milyen színpadias lettél!- cukkolta tovább barátnőjét Ang.
-Különben is! Ki mondta, hogy bármikor is legyőztél?
-Akkor az a múltkori mi volt?- "kérdezte" Angie.
-Te jó ég! Megint kezdik!- vágott fájdalmas képet Satsuki.
-Tévedsz! Már elkezdték...- fűzte hozzá Dolly.
-Végülis...- gondolkodott Rumi.- Tényleg jó rég nem harcoltunk egy jót...
-Rendben.- szólalt meg Satsu.- Ha annyira veszíteni akarsz!
-Úr Isten! Hova kerültem?
-Nyugi Lisa! Csak velünk vagy!- kacsintott Rumiko, és már állt is fel, hogy elkérje a számlát. A pult azonban üres volt.
-Hahó!- próbálta meg felhívni a figyelmet magára a lány, ám nem sok sikerrel.
-Van ott valaki?- próbálkozott hangosabban, bár ismét kudarcot vallott. Visszanézett, de barátnői sem tudtak semmilyen javaslattal előállni. Ekkor észrevette, hogy a közelben lévő ajtó résnyire nyitva maradt.
-Szerintem... Be kéne mennünk!- szólalt meg Angie.
-Szerintem is.- jelent meg Satsuki Rumiko háta mögött jócskán a frászt hozva rá.
-Ha már így eldöntöttétek, én is megyek.- csatlakozott a kis csapathoz Lisa, majd mindhárman átlépték a küszöböt.
Miután beléptek a konyhába, netharc hangjaira lettek figyelmesek a helyiség túlsó vége felől.
-Készülj Wackoman! Víztorony! Battlechip bent, és... FELTÖLTÉS!
-Öngyújtó! Tűztorony! Battlechip bent, és... FELTÖLTÉS!
-Elecman! Elektrokard! Battlechip bent, és... FELTÖLTÉS!
-Mágus! Vesd be a "Mágikus tüz"-et!
-Ahogy látom, elkél a segítség!- jegyezte meg Satsuki, mire a négy irányító egy emberként fordult hátra.
-Hé gyerekek, tűnés innen! Ez nem játszótér!- szólalt meg egy hosszú, vörös hajú férfi.
-Gyufafejnek igaza van, ez túl veszélyes. Maradjatok a vendégeknek fenntartott helyen!- az indiai származású operátor komolynak akart látszani, ám pechére Mágus nevű navije pont ekkor kapott egy nem is olyan kis találatot.
-Az egybegyűltek kedvéért elmondom: a pisisek az oviban játszanak, az étteremben meg amúgy sem volt senki! Nektek pedig jól jönne a segítség!
-Angie-nek igaza van!- bólintott Satsu.- Gyerünk! Csatlakozás, Hope... ENERGIÁT!- azzal még mielőtt bárki bármit tehetett volna, a lány már benn is volt a rendszerben.
-Üdv fiúk! Kezdődhet a vírusirtás?
Rumi és Lisa egymásra néztek, majd ők is betöltötték navijeiket:
-Csatlakozás! Angie, Dolly... ENERGIÁT!
-Hé! Pelenkásról nem volt szó!- a férfi, aki a megjegyzést tette, leginkább egy kiöregedett rockzenészre hasonlított.
-Na várjon csak! Mindjárt megtudja, hogy ez a "pelenkás" mire képes!- felelte Lisa, s egy chipet halászott elő az övtartójából.- Dolly készülj! Altatódal! Battlechip bent, és... FELTÖLTÉS!
A chip hatására jó néhány nagyobbacska, színes hangjegy jelent meg. A navi ezeket a vírusokra irányította, melyek mikor ütköztek valamivel, mint a buborék, kisebbekké váltak, és lágy dallamot kiadva elkábították a kártevőket.
-Aludjatok kis vírusok!
Az egész művelet nem vett 5 másodpercnél több időt igénybe.
-Szép volt Dolly! Most mi következünk Hope!- mondta Angie, mire barátnője egyetértően bólintott.
-Páros támadás!- kiáltották egyszerre.
Egy hatalmas ugrással fenn termettek a vírusok felett.  Mikor elérték a holtpontot, Ang körül egy izzó energiaburok jött létre, Hope pedig aktiválta a "Remény szalag" támadást, ami abból állt, hogy két hosszú, kék szalag jelent meg a kezében, melyek mozgását szabadon irányíthatta.
Angie az összegyűjtött energiát ezután Hope szalagjaiba küldte. A kék-fehér navi pedig rögtön akcióba lépett: fegyverével össze-vissza cikázva 3-4 fős csoportokra osztotta a kábult vírusokat. Mikor már mindenhova jutott a szalagból, Hope megrántotta a végeit, és a kártékony programok bitjeikre hullottak szét.
-Na így kell ezt csinálni!- csettintett elégedetten Satsuki a sikeres akció befejeztével.
-Szégyellem kimondani, de ezek a lányok nem is olyan rosszak!- mondta letaglózva Elecman.
-Kösz!- felelte Hope, és kilépett a hálózatból. Barátai és az idegen operátorok követték a példáját, s nemsokára már mindenki a pultnál állt.
-Akkor mennyivel tartozunk?- vette elő Rumi a pénztárcáját, de a főnök maradásra intette.
-Hagyd csak! A ház vendégei voltatok!
-Öööö... Köszönjük!
-És, ha nem vagyok túl indiszkrét, megtudhatjuk, kikkel harcoltunk?- kérdezte vidáman Angie.
-Az én nevem Yahoot. Ők Maddy, Gyufafej és Sokk báró. A navijeik pedig: Wackoman, Öngyújtó és Elecman. Jómagam Mágust irányítom.
-Hát, akkor még egyszer köszönjük!- búcsúzott Rumiko.- Viszont most már mennünk kell! Viszlát!
-Szervusztok!- "Ez különös! Az a lány! Neki és a netnavijének különleges aurája van! Még soha nem éreztem ilyet... Ők ketten többre hivatottak, mint azt valaha is sejtették!"- ezek a gondolatok jártak Yahoot fejében, miközben a távolodó csapatot nézte.

*

Az éjszaka csöndje mindent beborított, s a telihold fénye ezüstösen világította meg az üres utcákat.
Igencsak későre járt az idő, ám Angie szemére nem jött álom.
"Már elmúlt 11..."- gondolta, mikor távoli harangszóra lett figyelmes.- "Ez reménytelen!"- kelt fel a helyéről.- "Most mi a frászt csináljak? Halálra fogom unni magam!"- viszont ekkor támadt egy ötlete. Gyorsan írt pár sort, s a következő pillanatban már Netcityben vetette bele magát a forgatagba.
-Még jó, hogy itt sosem áll meg a élet!- jegyezte meg mosolyogva.
Már egy jó ideje sétált, de annyira belefeledkezett a nyüzsgés és a villódzó fények nyújtotta látványba, hogy észre sem vette, valaki követi.
Mikor elhaladt egy sikátor mellett, különös dolog keltette fel a figyelmét: az egyik ház fala tele volt plakátokkal. Tisztán emlékezett rá, hogy mikor délután járt erre, a papírok még nem voltak itt. A hirdetések nagy részére árnyék vetült, így nem igazán tudta kivenni, miről is szólhatnak. Körülnézett, de semmi szokatlant nem fedezett fel. Miután erről meggyőződött, beljebb merészkedett. Gyorsan generált egy fénygömböt, s most már tisztán látta, mi áll a papírokon.
-Hogy az a...!- Angie-nek tátva maradt a szája a csodálkozástól. Viszont még mielőtt teljes egészében végig tudta volna olvasni a szöveget, felfigyelt a közelében ólálkodó idegenre. Gyorsan letépett egy plakátot, s már iszkolt is volna el, de ekkor követője rögtön előtte termett.
-Akárki is vagy, kotródj innen!- sziszegte, miközben támadásra készen fürkészte a sötétet.
-Érdekesen üdvözlöd az ismerőseidet!
-Te vagy az?!
-Miért, kire számítottál?- lépett elő a homályból Protoman.
-Hát... Akárkire, kivéve téged!- mosolyodott el Angie.- A frászt hoztad rám, ugye tudod?
-Miért vagy itt? És főleg: miért ilyen későn?
-Eskü, mindent elmondok, csak menjünk valami világosabb helyre!- ahogy alább hagyott a hirdetés megtalálása keltette izgalom, a lányban annál jobban tudatosult: a hely igencsak rossz fényviszonyokkal rendelkezik. Protoman bólintott, s elindultak.
Mihelyst kiértek a forgalmasabb főutcára, Ang máris jobban lett.
-Ennyire utálod?- kérdezte a srác.
-Mit?
-A sötétséget.
-Ja, azt...- sütötte le szemét a lány.- Tudom, hülyén hangzik, de hiába tudok magamtól fényt létrehozni, mégis... szinte megbénulok, ha sötét helyre kerülök...- maga sem értette, mindezt miért mondja el, de úgy érezte,  a szavak csak úgy jönnek.- Amióta az eszemet tudom, megvan ez a rossz tulajdonságom. Asszem, ha a valódi világban élnék, tuti pszihodokihoz járatnának!- tette hozzá nem kevés öniróniával.
-Ha gondolod, ismerek egyet a közelben!
-Na még csak az kéne!
-Pedig egészen jó!
-Hát igen! A tapasztalat a legjobb ajánlólevél!
A fiúnak be kellett látnia, ezt a csatát Angie nyerte.
-Még mindig nem mondtad el, miért vagy itt.- mondta néhány pillanat múlva Protoman.
-Nem tudtam aludni. Átjöttem egy kicsit, azután találtam rá erre.- nyújtotta át Ang az összehajtott papírdarabot a srácnak, ami egy koncertet reklámozott.
-És mi ebben a különös?
-Nem mondod, hogy nem vetted észre?! Nézd meg az előadót és a hátteret!
Protoman ismét megnézte, s most már ő is észrevette, mire utalt a lány.
A plakáton ez szerepelt:

FIGYELEM!
Kettős koncertet ad az
Inferno együttes!
A megszokott helyen,
a megszokott időben.
Jelentkezni legkésőbb
augusztus 12-én,
éjfélig lehet.

Az egész egy Nap formájú szimbólumra volt nyomtatva.
-Szerintem ez egy kicsit több mint véletlen egybeesés!- fűzte hozzá Angie.- Min mosolyogsz?
-Figyelj Ang.- fordult felé a srác.- Nincs kedved nyomozni egy kicsit?
-De az kockázatos lehet... Naná, hogy benne vagyok!- felelte elszánt mosollyal Angie.
Ekkor gúnyos nevetés keltette fel a két navi figyelmét. Az út túloldalán egy 5-6 fős csoport állt, s valamin nagyon jól szórakoztak.
-Na mi van Flúgos?! Itt a világvége?
-Veszély... Szörny... Pokol...
-Hé!- szólalt meg egy másik tag is.- Meddig akarod még ijesztgetni a gyerekeket? A diliház öt sarokkal arrébb van!
-Veszély... Szörny... Pokol...
-Tudsz valami mást is, vagy állandóan ezt szajkózod?
-Veszély... Szörny... Pokol...
-Most már kezd elegünk lenni belőled!- kiáltotta egy újabb navi, s karját ütéshez lendítette. Ám a csapás elmaradt. Valaki lefogta.
-Én a helyedben nem tenném!
-Mit képzelsz magadról?!- fordult Protoman felé a navi.
-Veled ellentétben a saját súlycsoportjával kezd. Ja bocsi! Nem akarom megsérteni, te jóval alatta vagy, de legalább vissza tudsz ütni!
-Hé cica! De fölvágták a nyelved!- dühödött fel a bandavezér.- Gyerünk, kapjátok el! Mindkettőt! A Flúgossal majd később foglalkozunk!- utasította gorilláit.
-Ha még egyszer cicának hív, esküszöm, az sem ismer rá, aki programozta!- motyogta villámló szemekkel Angie.
-Hallottam... Cica!- mondta a főnök.
-Akkor biztos ezt is hallottad!- rontott neki a lány, s megkezdődött a csata.
A bunyó nem tartott túl sokáig, s végül a rosszfiúk jobbnak látták, ha rövid úton elhúzzák a csíkot.
-Jól van?- térdelt le a földön ülőhöz Ang. Az idegen egy régi, elszürkült pokrócba tekerte magát, mely csuklyaszerűen fedte el arcát.
-Veszély... Szörny... Mind meghalnak... Nem hisznek nekem...
-De mi hiszünk magának!- felelte csendesen Angie. Hangja bátorító volt, s mérhetetlen nyugalmat árasztott.
Az ismeretlen felemelte fejét, és egyenesen a lányra nézett.
-Nem... Az nem lehet!
-Mi történt?- lépett közelebb Protoman.
-Te nem lehetsz itt!
-Nyugalom...- Angie nem értette, mitől rémült meg ennyire a navi.
-Te meghaltál!
-Mi?! Ez hülyeség! Itt vagyok az orra előtt...- Ang kezdte elveszteni a türelmét.
-Gyere, menjünk! Erre nincs időnk.- szólalt meg a fiú.
-Igazad van.- sóhajtott a lány, és már kelt is volna fel, de ekkor az idegen elkapta a karját.
-Kérlek... Bocsáss meg! Az én hibám volt! Soha nem hittem, hogy láthatlak még...- mondta szinte zokogva, s lehúzta arcáról a csuklyát.- Csak remélhetem, hogy valaha is képes leszel megbocsátani...
-De hiszen...- kerekedtek el Angie szemei.- Én ismerlek téged!
-Hát emlékszel rám! A barátom voltál... De én mindent elrontottam... És te meghaltál... Minden az én hibám...
-Sss... Nyugodj meg... Semmi baj...
-Tessék...?
-Azt mondom, borítsunk fátylat a múltra...
-Köszönöm...- sóhajtott fel megkönnyebbülten a navi, s kezét Angie arcára tette.
-Te jó ég!- kiáltott fel a lány.
-Valami baj van?- kérdezte Protoman, aki ezidáig szótlanul figyelte az eseményeket.
-Alig van benne élet!- nézett Ang a fiúra, azután újra az idegenre.- Ne aggódj, segítek! Nem hagyom, hogy törlődj!
-Ne!- mondta csendesen a navi.- Öreg vagyok, és most, hogy találkoztunk, végre békében nyugodhatok... Köszönöm, hogy megbocsátottál...- azzal lehunyta szemét, s lassan örökre elhagyta a hálózatot.
Angie csak nézte a helyet, ahol imént még az idegen ült. Úgy érezte, testének minden pontjára többtonnás súly nehezedik. Nem tudta, vagy inkább nem akarta felfogni, mi történt.
-Menjünk... Itt már nem tehetünk semmit.- mondta a srác, ám a lány nem mozdult.
-Segíthettem volna...
-Ang, figyelj!- guggolt le hozzá Protoman.- Ő nem akarta. Leélte az életét, és most boldogan ment el.
-Tudom, de...- nézett könnyes szemmel Angie a fiúra.
-Te mindent megtettél! Sőt, még többet is!
-Kösz, ez most jól jött...- törölte le könnyeit a lány, azután egy halovány mosoly kíséretében hozzátette:- Indulnunk kéne, nem gondolod?
-Rendben.- bólintott Protoman.- Várj csak!- mondta, s egy apró valamit vett fel a földről.
-Szerinted mi lehet?- hajolt közelebb Angie.
-Nem tudom.- hangzott a válasz.
-Vidd el, Chaud biztosan tud vele kezdeni valamit.
Egy ideig szótlanul ballagtak egymás mellett.
-Emlékszel, meséltem arról az őrzőprogramról, meg a helyről, ahol jártam.- törte meg a csendet a lány.
-Emlékszem.
-Ő is ott volt. Persze akkor még fiatalon, de tudom, hogy ő volt! Bár arról halvány gőzöm sincs, honnan ismer, de ki fogom deríteni, mi ez az egész!
-Efelől nincs kétségem!
Angie mosolyogva bólintott, majd elgondolkodva fűzte hozzá:
-Azért lehet, az a programozós beszólás kicsit erős volt...
-Szerintem fel sem fogták.
-Az nagyon valószínű!- nevetett Ang.- Egyébként még nem is mondtad, te miért vagy itt!
-Találtunk két gyanús alakot, akiknek itt volt találkájuk.
-És?- kérdezte kíváncsian Angie.
-Nem jött be.
-Kár!
-Viszont tiltott adatok árusításáért el tudtuk őket kapni!- mondta egy félmosoly társaságában Protoman.
-Király!- csettintett elismerően a lány.- Ügyes húzás! És a nyomozás többi része hogy halad? Sikerült valamit kihámozni azokból az aktákból?
-Egyelőre semmi értékelhetőt nem találtunk. De talán ez majd segít.- nézett a fiú a kis, csillogó, leginkább medálra hasonlító szerzeményre.
-Aha...- felelte a lány, ám a válasz egy jókora ásításba torkollott.
-Szerintem ideje lenne hazamenned! Elmúlt éjfél!
-Nyugi, nem vagyok Hamupipőke, hogy visszaváltozzak!
-De ahogy látom, fáradt az vagy!- vetette ellen Protoman.
-Ok apu, értettem a célzást...- sóhajtott megadón Angie.
-Apu?!- hökkent meg a srác.- Ha már a rokoni kapcsolatoknál járunk, maradjunk inkább a bátynál!
-Kösz, de már van egy húgom, és egy tesó bőven elég!- kacsintott Ang.
-Nem is mondtad, hogy van húgod!
-Mert nem kérdezted! Sok mindent nem tudsz még rólam!
-És ez baj?
-Ezt neked kell eldöntened!- a lány úgy érezte, hihetetlenül zavarban van. Bár egyelőre még fenn tudta tartani a látszatot, jobbnak látta, ha sürgősen "menekülőre" fogja a dolgot:- Viszont, kedves velem tisztázatlan rokoni kapcsolatban álló egyén, igazad van. Tényleg nem ártana már pihennem egy kicsit!
-Kivételesen megfogadsz egy tanácsot?
-Nagyon vicces!- felelte Ang némi duzzogással a hangjában, azonban a következő másodpercben már fülig ért a szája.- Most már tényleg megyek!
-Úgysem hiszem el!
"Ez különös... Még sosem láttam ilyen felszabadultnak! Nem is értem, miért veszekedtünk annyit régebben... Valami megváltozott. Méghozzá nem is kicsit!"- gondolta a lány.
-Mondtam én, hogy nem mész sehova!
-Na szép! Úgy tűnik, mindenáron el akarsz küldeni!
-Nem!- vágta rá Protoman, ám az arcáról lerítt, hogy ez egy "upsz, kicsúszott" válasz volt.
Ezután néhány pillanatig dermedt csend állt be.
-Kösz mindent!- mosolyodott el Angie, s kilépett a rendszerből.
-Szívesen...- felelte a fiú.
-Protoman kilép!- közölte a géphang.

*

Másnap Rumi későn ébredt. Hiába feküdt le korán előző este, teljesen kimerültnek érezte magát.
"Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy megmozduljak! Nem való nekem az ekkora pörgés... De ha nem kelek fel, Angie fog felébreszteni, és az ezerszer rosszabb! Egész nap hallgathatom a szemrehányásait..."- gondolta magában Rumiko, s lassan föltápászkodott.- "Ez nem tetszik! Túl nagy a csend!"- nézett körül szobájában, majd mikor tekintete a monitorra tévedt, megkönnyebbülten lélegzett fel: navije épp teljes erőbedobással aludta az igazak álmát.- "Ilyenkor alszik? Na várj csak Ang! Egy évig le nem mosod magadról!"- kuncogott a lány.
Ezután kiment a konyhába, hogy megcsinálja reggeli kávéját, ám mikor belépett, a gőzölgő ital már a kredencen várta.
-Azt hitted, kihagyhatsz egy ekkora buliból?!- hallatszott egy ismerős hang a háta mögül.
-Te itt?- fordult hátra döbbenten Rumi.
-Neked is szia!- felelte sértődötten a lány.
Vállig érő, szőke tincsei rakoncátlanul álltak, s égszínkék szemében elszántság csillogott. Ujjatlan, fekete topot viselt, melyen a piros minta egy mosolygós ördög képét ábrázolta. Mindehhez egy sötétzöld halásznadrág és fekete cipő párosult.
-Bocs hugi, csak meglepődtem... Anyuék tudják, hogy itthon vagy? Mert nekem senki sem szólt!
-Tudják, de én kértem meg őket, hogy ne árulják el! Úgy gondoltam, ha te is titkolózol előttem, én miért ne tegyem?
-Tsuki...
-Ne Tsukizz nekem! Mégis hogy képzelted, hogy semmit sem mondasz el?- kelt ki magából a fiatalabb Arakashi lány.
-Megvolt rá az okom!
-Most nehogy azzal gyere, hogy én még túl kicsi vagyok, mert dobok egy hátast!
-Lehetnél akár 20 évvel is idősebb, akkor sem mondtam volna el!
-Testvérek vagyunk!
-Én meg nem akarlak viszontlátni a nyolc órás hírekben!
-Nyugalom lányok! Csillapodjatok le!- hangzott az ebédlőasztalon álló PET-ből. A navinek hosszú, fekete haja és lila-fekete páncélja volt.
-Mirának igaza van, veszekedéssel nem megyünk semmire.- sóhajtott Rumiko.- És mégis, mennyit tudsz?
-Mindent.- válaszolt Mitsuki navijét nézve.
-Csak egyvalamit árulj el! Hogyan csináltad? Hisz' semmit nem írtam az e-mailekben, vagy mondtam a telefonban, ami erre utalt volna!
-Hát igen. A vége felé már kezdtem idegbajt kapni a "Szia hogy vagy? Velem minden Ok!" kezdetű levelektől. Azért ezalatt a pár év alatt megszokhattad volna, hogy egyáltalán nem tudsz hazudni! Főleg, hogy a média tele van vele! Támadás a kórháznál, azután az a videojáték-dolog! Most meg a Kolosszeum! Te tényleg azt hitted, hogy mindent titokban tarthatsz?
-Legalábbis reménykedtem benne.- felelte Rumi.- Ugye itthon nem szóltál senkinek?
-Azért, légyszi hülyének ne nézz!
-Nem állt szándékomban.
-Nyugi, nem járt el a szám.- mondta csendesen Mitsuki.- Tudod, nagyon megijedtem, mikor rájöttem, mi folyik a háttérben... Reméltem, ha itt vagyok, segíthetek!
-Végülis,- sóhajtott az idősebb lány.- nem árt, ha van egy jó tolvaj a csapatban!
-Azért mondom!- felelte mosolyogva Tsuki.
-Hé! Hová tűnt mindenki?
-Ez Angie lesz.- ingatta fejét Rumi.- Mindjárt jövök!- indult el szobája felé, ám az ajtóban visszafordult.- Jó hogy itthon vagy!
-Kösz!- bólintott mosolyogva Mitsuki.

*

-Szerinted mi történhetett?
-Nem tudom.- válaszolt Rumiko húga kérdésére.
-Az e-mailben csak annyit írtak, hogy minél hamarabb érjünk oda a Dentech Akadémiához.- tájékoztatta az operátorokat Angie.
-A következő megálló a Dentech Akadémia.- mondta be a buszsofőr, s a lányok leszálláshoz készülődtek.
-De ugye nem lesznek dühösek, hogy mi is ott leszünk?- kérdezte Mira.
-Mint már legalább ezerszer az elmúlt fél órában, a válasz: nem! De ha még egyszer megkérdezed, én leszek dühös!
-Ang! Állj le!- vetett véget a vitatkozásnak Mitsuki.
Miután leszálltak a járműről, hamarosan meg is érkeztek a megbeszélt helyre.
-Szia... sztok...- köszönt döbbenten Lan, mikor a két lány odaért hozzájuk.
-Srácok, ő itt a húgom, Mitsuki és navije Miracle.
-Hello! Asszem maradjunk inkább a Tsukinál! Ő pedig Mira.- mondta mosolyogva a lány.
-Már bocs a kérdésért, de ő hogy kerül ide?- kérdezte Yai, miután sor került a kölcsönös bemutatkozásokra.
-Úgymond, elegem lett a sablonszövegekből!- felelte Tsuki jelentőségteljesen nővérére nézve.
-Drága hugicám magánakcióba kezdett a hátam mögött...- sóhajtott Rumiko.
-Szóval, ezek szerint mindenről tudsz.- fordult a fiatalabb testvér felé Tory.
-Ne tévesszen meg a külső, ha kémkedésről vagy tolvajlásról van szó, ők ketten verhetetlenek!
-Ruminak igaza van, nincs az a biztonsági rendszer, ami kifogna rajtunk!
-És végülis miért kellett idejönnünk?- váltott témát Dex.
-Bulletman újra feltűnt Netcityben.- kezdte Lan.
-De miért? Hiszen már nincs ott semmi!- mondta kétkedve Roll.
-Ööö... Ez nem egészen igaz... Múlt éjjel voltam a városban...- azzal Angie elmesélte az előző éjszaka átélt eseményeket, persze egyes részleteket azért "elfelejtett" megemlíteni.
-És erről mikor óhajtottál volna tájékoztatni minket?- hallatszott Mira szemrehányása.
-Bocs, teljesen kiment a fejemből...- próbált magyarázkodni Ang.
-De legalább már tudjuk.- sóhajtott Yai.
-És hogyan fogjuk megtalálni a helyszíneket?- nézett barátaira Maylu.
-Nincs más hátra, körbe kell kérdezni az egész várost!- vágott fájdalmas képet Lan.
-Te kérdezd körbe, ha akarod!- szólt közbe a szőkeség, s homlokán megcsillant a napfény.- De én tudok egy sokkal kényelmesebb megoldást. Suhanc!
-Igen, Yai kisasszony?
-Hívd a limuzint, és értesítsd a birtokot!
-Máris, Yai kisasszony!- felelte készségesen a navi, és már intézkedett is.
-Ugye a kiscsaj csak fel akar vágni?- súgta Tsuki nővérének.
-Majd mindjárt meglátod!- súgta vissza jelentőségteljes mosoly kíséretében Rumiko.
-Nem telt el több 10 másodpercnél, s a luxusjármű már ott is volt.
-Késett!- tolta le Yai az ajtót nyitó sofőrt.
-Nagyon sajnálom kisasszony, de az utak...- mentegetőzött az egyenruhás férfi, ám a lány félbeszakította.
-Elvárom, hogy ez többé ne forduljon elő!- mondta, majd a többiek felé fordult.- Gyertek, nincs vesztegetni való időnk!

*

-Hogyan vettétek észre, hogy az az alak újfent elődugta a képét?- tudakolta Angie.
-Mióta először megjelent a rendszerben, Yai kisasszony figyelteti az egész hálózatot.- válaszolta Suhanc.
-De a jelzavarások nem rejtették el?- kérdezte Mira.
-Nem- kacsintott Yai.- Pont, hogy azok árulták el, hol van! A gyorsaság a lételeme, és bármennyire is megpróbálja lelassítani magát...
-Valamennyire akkor is blokkolni fogja az adást!- fejezte be Maylu.
-Akkor miért nem kaptátok még el?
-Mitsuki!- szólt rá Rumi.- Vegyél vissza magadból!
-Mert nem tudtuk.- válaszolt Tory.
-A rezgések nincsenek túl jó hatással sem ránk, sem a navikre!- fűzte hozzá Dex.
-Igaza van.- helyeselt Megaman.- Vakon kellene támadnunk, hogy esélyünk legyen!
-Azt mondod, vakon támadni?- kérdezett vissza Tsuki, s arcán sokatmondó mosoly terült el, melyből Rumi rögtön rájött, húga valamit forgat a fejében.

*

-Meg is érkeztünk!- szólalt meg Yai, mikor a gépkocsi begördült a parkkal övezett kastély udvarába. A kis csapat azonban most nem az épület, hanem a birtok belseje felé vette az irányt. Hamarosan már mindannyian a lány "bunkerében" figyelték a monitorokat.
-Angie! Nálad van még az a plakát?- kérdezte Suhanc.
-Persze, tessék!- nyújtotta át a navi társának a papírdarabot.
A fiú bescannelte, majd az adatokat átküldte a központi számítógépre.
-Most pedig lefuttatom a keresőn...- tájékoztatta barátait.
Az irányítók és navijeik előtt egyaránt kirajzolódó térképeken apró pontok jelentek meg.
-Ezeken a helyeken találta meg a kémműholdunk a reklámokat Dentech cityben...- mutatta Yai.
-És ezeken a helyeken Netcityben.- fejezet be navije a virtuális világ-beli helyrajzra mutatva.
-Nem csoda, hogy nem tűnt fel senkinek! Elég eldugott helyen vannak!- mondta Rumiko.
-Ráadásul tuti, hogy csak tegnap éjjel jelentek meg!- kontrázott Angie.
Ebben a pillanatban sziréna vijjogása hasított a levegőbe, s a megjelenő apró lámpa vörösre festette a helyiség falait.
-Mi történt?- kérdezte ijedten Gutsman.
-Valaki áttörte a biztonsági rendszert!- kiáltotta Yai.
-Üdv mindenkinek!- jelent meg a jól ismert arc a képernyőn, s egy másodperccel később hangos robajjal vágódott be a faház ajtaja.
-Beragadt!- mondta dühösen Lan.
-Engedj oda!- lépett az ajtóhoz Dex, ám ő sem volt képes kinyitni.
-Tudjátok, az a múltkori kis ballépésem nem igazán tetszett a főnökömnek... Nem szereti, ha bizonyos dolgok illetéktelenek kezébe kerülnek!
-Szóval ő az!- nézett végig Bulletmanen Mira.
-Áh, új arcok! Nem baj! Eggyel több vagy kevesebb személyt kell elpusztítani, nem számít... Úgy is itt haltok meg mindannyian!- Bulletman nevetése felért egy velőtrázó sikollyal. Ugyanolyan borzalmas volt hallgatni.
-Nem, ha rajtunk múlik!- szólalt meg elszántan Lan.- Megaman! Kiberkard! Battlechip bent, és... FELTÖLTÉS!
-Heten egy ellen?- tette fel a kérdést az ellenség, miközben könnyedén kikerülte Megaman mozdulatait.
-Van egy olyan érzésem, hogy nem is vagy annyira egyedül!- mondta Tory, és már töltötte is be a fegyvert navije számára:- Iceman! Jégvihar! Battlechip bent, és... FELTÖLTÉS!
-Komolyan azt hittétek, hogy még egyszer bedőlünk a gyenge kis trükkötöknek?- jelent meg Meredith képe Bulletmen mellett.- Gyerünk, töröld ki őket!- most már korántsem volt olyan nyugodt, mint előző alkalommal.
-Máris!- vigyorodott el a fiú, s a következő pillanatban már ismét vírusok százaival vette körül magát.
-Jól van Tsuki! Kezdhetjük!- szólalt meg Mira, aki eddig csupán védekezett.
-Mi az? Mit kezdhettek?- nézett rájuk döbbenten Dex.
-Ok! Energiascanner üzemmód... AKTIVÁLVA!- nyomta le a billentyűt a PET-jén Mitsuki, majd a srácra nézett.- Vakon támadunk!
Mira behúnyta a szemét, s sisakjából egy fekete szemüveg-szerűség bukkant elő, teljesen lehetetlenné téve a látást.
-Mira! Árnyostor! Battlechip bent, és... FELTÖLTÉS!
A lány kezében egy hosszú, sötét színű fegyver jelent meg, s rögtön támadásba lendült.
-Ezt meg hogy csinálta?- lepődött meg Iceman, mikor a legelső csapás rögtön telibe találta Bulletmant.
-Olyan, mint Miyu és Scullman! Mintha előre megjósolná a lépéseit!- képedt el Lan.
-Ding, nem nyert!- mondta Angie, miközben jó néhány kis bestiát tett ártalmatlanná.- Mindenki bocsát ki magából energiát. És most nem különleges képességre gondolok. Mindenki: a vírusok, a navik, sőt még a virtuális tárgyak is! Mira ezeket képes fölfogni és földolgozni. Meg tudja állapítani pusztán a kibocsátott energiából, hogy ki vagy miféle dologgal áll szemben. És ehhez persze nincs szüksége vizuális adatokra!
-Ez nem lehet! Ha még képes is minderre, akkor is gyorsabb vagyok nála!- kiáltotta dühösen Bulletman.
-Az lehet, hogy gyors vagy, de a rendszer működését akkor sem tudod befolyásolni!- mondta Mira, s egy újabb ostorcsapással a földre küldte ellenségét.
-Gyerünk, végezz velem!- hörögte Bulletman.
-Nem.- mondta csendesen Mira, és szeme elől eltűnt az ellenző.
-Akkor viszont tűnj el innen!
-Miért csináljátok? Miért akarjátok elpusztítani az életet akár a saját életetek árán?
-Mira! Gyere el onnan!- hallatszott Roll ijedt hangja.
-Nem. Tudni szeretném, miért!
Ám alighogy az utolsó szó is elhagyta a száját, hirtelen rájött, miért rémült meg annyira a rózsaszín navi: a vírusok most nem barátait vagy épp' a rendszert támadták, hanem őt és Bulletmant állták körbe.
"A szemük... Olyan különös!"- nézett végig Mira a mozdulatlan kártevőkön. Viszont gondolataiból a fiú rideg hangja zökkentette ki.,
-Azt mondtam, tűnj el!- s nyomatékosításképp' a lányra szegezte géppisztollyá alakult karját.- Azért valamennyi lovagiasság még maradt bennem... Nekem már úgy is mindegy! Sajnálom Meredith, vége van...
-Mira! Azonnal gyere el onnan!- kiáltotta Mitsuki, mikor a vírusok már támadáshoz készülődtek.
-Ez nem igaz! Teljesen bepánikolt!- mondta bosszúsan Angie, s már indult is volna, de Megaman megelőzte.
Még éppen idejében sikerült kihoznia, mert a következő pillanatban a kör helyén már csak egy óriási füstfelhőt lehetett látni.
-Minden ok?- rohant oda Mirához Angie.
-Persze, csak... Köszönöm!- fordult a lány Megamanhez.
Ahogy a füst alábbhagyott, a rendszer is kezdett helyreállni, s végül a veszélyt jelző sziréna is visszatért a helyére.
-Neked teljesen kihagy az agyad?- fortyant fel Ang.- Miért nem jöttél el onnan?
-Állj le, jó?!- kiabált vissza Mira.- Megijedtem, és...
-Normális esetben ilyenkor elkezdenek rohanni, nem pedig lecövekelnek a harcizóna közepén!- vágott vissza Angie.
-Persze, "tökéletes kisasszony"! Te mindig mindenre tudod a megoldást! Arra nem gondoltál, hogy a mondandómnak még nincs vége?!
-Nyugalom hölgyeim!- állt Suhanc békítőleg a két lány közé.
-Ang! Mira! Higgadjatok le! Rosszabbak vagytok, mint az óvodások!- szólt szigorúan Rumi a két navire.
-Jól van, mondd!- lépett hátrébb Angie, ám szemei még mindig villámokat szórtak.
-Mielőtt kihoztál...- itt Mira Megamanre nézett.- Bulletman mondott valamit.
-És mit?- élénkültek fel a többiek.
-Netcity hármas körzetének bejárata és a Fő úton álló mozi alagsora.
-Ezek biztosan a helyszínek!- kiáltott fel Lan.
-Ööö... Figyelj Mira...- kezdte bizonytalanul Angie.- Azt hiszem, kissé idiótán viselkedtem az előbb...
-Az nem kifejezés!- fűzte hozzá Mitsuki.
-Szóval... Csak azt szeretném mondani...
-Semmi baj!- felelte mosolyogva Mira.- Ismerlek már néhány éve, tudom, mikor kell, hogy komolyan vegyelek.
-De jó, hogy kibékültetek!- karolt bele a két lányba Roll.
-Te jó ég! És még én vagyok veszélyes!- nézett jelentőségteljesen barátnőjére Ang.
-Volt kitől tanulnom!- nevetett a lány.
-Akkor találkozzunk este tízkor, itt nálam. Így lesz időnk belépőket is szerezni.- szólalt meg Yai, majd az új lányra nézett.- Tsuki! Üdv a csapatban!

*

-Mi az kisfiam? Rosszul vagy?- nézett aggódón Mrs. Hikari az ételét unottan kevergető Lanre.
-Nem, csak nincs étvágyam...
-Az nálad semmi jót nem jelent!- szögezte le a nő, és csatornát váltott a TV-n.
-... és úgy tűnik, a Dentech Sasok ezzel be is jutottak a döntőbe. De várjunk csak!- a hírolvasó már-már monotonnak mondható beszéde hirtelen izgatottá vált.- Most érkezett a hír szerkesztőségünkbe, hogy egy nő holttestére bukkantak az Electopian National Bank épületének közelében. Az áldozat 32 év körüli, fehér bőrű nő, és a nála talált iratok alapján Meredith Aikenként azonosította a rendőrség. És most hadd adjam át a szót kollégámnak, aki a helyszínről tudósít! Hello Mike!
-Köszönöm Jeff! Nos, kedves nézőink, kívánhatnék jó estét, ám az sajnos nem lenne igaz! Hivatalosan ugyan még nem erősítették meg, viszont nem is zárták ki, hogy nem baleset okozta az áldozat halálát. A gyanút tovább fokozza a holttest mellett talált fekete toll is!
-Köszönjük Mike! És most nézzék meg rövid hírösszefoglalónkat...
-Mik mennek manapság!- ingatta rosszallóan fejét Mrs. Hikari.
Fia nem felelt. Végre rájött, mi okozta azt a megmagyarázhatatlan, rossz érzést, ami napok óta nem hagyta nyugodni.
Túl rég nem hallott Ravenről.

Vége
a
7. fejezetnek!
:)