Pengeélen táncolva

- Habár a nyárnak lassan vége lesz, a természet úgy gondolhatta, még idén utoljára belead apait-anyait, mert soha nem tapasztalt melegrekord várható a héten. Élvezzék a nyarat, amig lehet, hiszen hamarosan beköszönt az ősz. Ribittát hallották. Kellemes napot kívánok!
-El sem hiszem, hogy már augusztus van!- sóhajtott Lan, és kikapcsolta a TV-t.- Mindjárt kezdődik a suli...
-Bizony, és ez lesz az első éved a gimnáziumban!- mondta mosolyogva Mrs. Hikari.
-Ne is mondd!- felelte fájdalmas képpel a fiú.
-Viszont az jó, hogy a barátaid is ugyan abba az osztályba fognak járni, mint te.- szólalt meg bátorítóan a nő, majd a konyhából átsétált a nappaliba, s leült Lan mellé.
-Hát igen... Legalább nem lesz mindenki idegen.
-Ne aggódj, hamar be fogsz illeszkedni az új osztályodba.
”Új iskola, új osztály." -Lan egész' idáig megpróbálta háttérbe szorítani efféle gondolatait, de időnként eltöprengett rajta. Mondjuk a kapcsolatteremtés nem okozott túl nagy gondot számára, mégis úgy érezte, élete egy szakasza lezárult. Furcsa volt felfedezni az idő múlását nem csak magán, de környezetén is.
Barátai sem voltak teljesen ugyanolyanok, mint mikor megismerte őket. Bizonyos fokig felnőttek, testileg-lelkileg egyaránt. Amikor ezen gondolkodott, különös érzés kerítette hatalmába.
"Ugyanazok, de mégis mások."- futott át agyán már sokadszor az elmúlt idő alatt.
-Beszéltem édesapáddal...-szólalt meg Mrs. Hikari.- Képzeld, lehet, hogy haza tud jönni a vakáció utolsó hetében!
-Király!
-Pontosan még nem tudja, mikor, de az biztos, hogy itthon lesz.
-Remélem, minél hamarabb!
-Én is. Hová mész?- nézett a nő szedelőzködő fiára.
-Csak sétálok egyet, lehet benézek Higsbyhez is. Szia anya!
-Szia, és vigyázz magadra!

*****

Az időjárás jelentés nem tévedett, valóban gyönyörű nap köszöntötte DenTech city-t. A nyüzsgő város valamelyest feldobta az egyedül bandukoló srác hangulatát.
-Hello Sal!- tért be egy virágkereskedésbe.
-Hello Lan!- köszönt egy hosszú, zöldhajú, 25 év körüli lány.- Hogy s mint? Rég láttalak.
-Kösz, minden rendben.
-Hogy-hogy egyedül vagy?
-Dex az anyjához ment látogatóba, Tory az apjának segít. Maylu és Yai elmentek vásárolni, Ruminak pedig el kell intéznie valamit. Chaud pedig tárgyaláson van...
-Miért nem mentek Megamannel valahová?
-Ő Netcity-ben van. Ne kérdezd, miért; ahhoz túl titkos, hogy én is tudjak róla...
-Ezt úgy mondtad, mintha mérges lennél miatta.
-Igazából nem mérges vagyok, csak furcsállom. Nincsenek titkaink, és soha nem is voltak.
-Szerintem megvan az oka, amiért nem mondja el.- kacsintott Sal.- De ne haragudj, most mennem kell. Muszáj kiszolgálnom a vendégeket!
-Persze, menj csak... Én meg megyek, beugrom Higsbyhez is. Hello!
-Szia!
Lan néhány pillanat múlva ismét az utcán volt, és elindult a chipbolt felé.
-Hello Lan, megjöttem!
-Hello Megaman! Azt hittem, már soha nem dugod elő az orrod! Mi tartott ilyen sokáig?- nézett a fiú PET-je képernyőjére, ahol navije -szemlátomást elégedetten- már készen is állt a válasszal.
-Magánügy.
-Gondolhattam volna.- ingatta fejét Lan. 
-Viszont érdekes pletykákat hallottam! A mai nap folyamán több olyan helyen is meghibásodtak a gépek, ahol késekkel vagy fűrészekkel dolgoznak. Például néhány órája a Crimson street-i hentesüzletben bolondult meg a berendezés. Szerencsére senki sem sérült meg, de nem sokon múlt.- mesélte a navi.
-Szerinted a Next Gen. áll a háttérben?
-Nagyon valószínű... Elég kemény ez a késes dolog, csak a szerencsén múlt, hogy megúszták sérülés nélkül... Lan? Lan! Figyelsz rám egyáltalán?
-Mi? Persze... figyelek!- kapta fel a fejét a srác, ám tekintete újra az út túloldalára vándorolt.
Egy csinos, vörös hajú lány épp a kirakatot nézte. A melegre való tekintettel rózsaszín, spagettipántos miniruhát és kicsit magasított sarkú szandált viselt.
"Maylu... Nem Lan! Ezt azonnal verd ki a fejedből! Ő a barátod! De mégis..."- Lan egyre többször kapta magát azon, hogy nem barátként tekint a lányra. Viszont ilyenkor egy kicsit lelkiismeret-furdalása is volt emiatt. Lelke legmélyén bízott benne, talán Mayluban is hasonló érzések kavarognak, mégsem mert soha ilyen módon közeledni hozzá. Azon egyszerű oknál fogva: mi van, ha nem? És neki a lány barátsága fontosabb volt, minthogy örökre elveszítse.
Hamarosan csatlakozott hozzá Yai is, és együtt sétáltak tovább az előttük húzódó kirakatrengeteg felé.
"Nem vett észre..."
-LAN! Hajlandó vagy végre figyelni?!
-Jól van, figyelek!- mondta a srác, némi zsörtölődéssel a hangjában. Ám ekkor furcsa hangok szűrődtek ki a közelben lévő élelmiszerboltból: először valaki sikított, azután olyan szavak hallatszottak, amitől egy gyengébb idegzetű egyén biztos' padlót fogott volna.
Lanéknek sem kellett kétszer mondani, azonnal bent termettek az épületben.
-Jól van?- szaladt a földön ülő pultoshoz a fiú.
-Persze kölyök, minden rendben. Csak megijedtem. Az a vacak!- mutatott a nő a szeletelőgépre.- Egyszerűen csak bekapcsolt! Magától!
-Én is láttam!- kiáltott fel az egyik vevő.
Lan és Megaman egymásra néztek, majd a fiú a legközelebbi csatlakozóhoz rohant.
-Csatlakozás! Megaman, ENERGIÁT!
A navi, amint megérkezett a közért rendszerébe, máris egy jól irányzott támadás várta. Még idejében sikerült kitérnie, és ekkor szemügyre vehette az idegent: a fiú valamivel alacsonyabb volt nála, páncélja nagyrészt szürke, csizmája és kesztyűje pedig fekete volt. Csuklóján és bokáján egy-egy (kb. 4 cm széles) fémpánt kapott helyet, melyen körbe legalább 2 cm hosszú, hegyes tüskék meredeztek. Vállain is tenyérnyi penge-pikkelyek segítették a hatékony küzdelmet.
-Ki vagy te? Te csináltad ezt?
-A nevem Blademan.- felelte lassú, kimért hangon a fiú.- És én csináltam. Talán valami nem tetszik?
-Az a nő meg is sérülhetett volna!

Az idegen válasza egy kiadós pengeeső volt. Megaman hárított, miközben megsorozta a srácot a lézerrel. Az ellenség viszont igen fürgén mozgottt, nem jelentett gondot a lövedékek elkerülése.
-Bizony, és még azok is, akiket eddig megtámadtam!- Blademan hidegvére megrémítette a két fiút.
-Blademan! Lépj ki!- mondta egy idegen férfihang.
-Igen mester!- bólintott, s pár másodperc múlva hűlt helye volt.
-Lan! Megaman! Jól vagytok?- hallatszott a nyíló ajtó felől.- Mi történt?
-Maylu?- nézett fel meglepetten a srác.- Hogy-hogy itt vagy? Azt hittem, Yaival vásárolsz...
-Neki el kellett mennie, aztán meghallottam a sikoltást, és láttam , amikor bejöttetek, és...- a lány arcán halvány pír jelent meg.
-Ne aggódj, semmi bajunk!- felelte mosolyogva Lan, ám ő is érezte, egy kicsit elpirult.- Öööö... Maylu?
-Igen?
-Öööö... Izé...- a srác alig bírt beszélni, de mégis összeszedte minden bátorságát.- Mit szólnál hozzá, ha egy fagyi mellett mesélném el, mi történt?- "Huh, végre kimondtam!"- gondolta. Magában már fel is készült a válaszra: Maylu először dührohamot kap, aztán otthagyja...
-Rendben!- válaszolt mosolyogva a lány.
-Ok, megértem... Várjunk csak, hogy mondtad?
-Benne vagyok!
-Király! Akkor, ha gondolod, indulhatunk is!
A lány vidáman bólintott.

*

-Maylu! Mi történt?
-A kulcsom! Sehol sem találom!
-De hisz' ott van a kezedben! Elég szórakozott vagy mostanában... Jól érzed magad?
-Persze, teljesen jól vagyok!- mondta Maylu, és belépett a házba.- Hazajöttem!- köszönt be szüleinek a nappaliba, azután egyből felment a szobájába; Rollt betöltötte a számítógépébe, majd elnyúlt a szőnyegen heverő plüss-pokrócon.
-Most már hajlandó lennél elárulni, mi ütött beléd?- mondta kérdőre vonó tekintettel a navi.
-Ha megígéred, hogy nem fogsz kinevetni!
-Nevettelek ki valaha is?
-Azt hiszem, szerelmes vagyok!
-Tök jó! És kibe?
-Lanbe.
-Aha, és...?
-És?! Ez mit akart jelenteni?
-Megnyugtatlak, ez eddig is látszott rajtad.
-Te jó ég!- vörösödött el a lány.
-Nyugi! Csak azt lehetett észrevenni, hogy szétszórtabb vagy az átlagnál. Én viszont ismerlek már egy ideje!- kacsintott Roll.- És mikor akarod elmondani?
-Elmondani? Te teljesen megőrültél?- fortyant fel Maylu.- Különben is...- csillapodott le egy kicsit.- Mi van, ha csak én vagyok ennyire lökött?
-Akkor a fagyimeghívás mi volt?
-Baráti gesztus.
-És előtte az a battlechip?
-Azt én kértem el tőle...
-És ő zokszó nélkül odaadta! Ami azért nem vall rá! Főleg, hogy utána nem kellett visszaadnod.
-Van benne valami...
-Beszélj vele! Ha nem próbálod meg, soha nem derül ki az igazság!
-Meglehet. De miért érzem úgy, hogy ez félig-meddig magadnak is szól?- most Maylun volt a vallatás sora.
-Magamnak?- Rollon látszott, igencsak gyenge pontját találta el a kérdés.
-Én is ismerlek már egy ideje! Mit is mondtál te nekem néhány napja? Én is elmondtam mos az igazat!
-Rendben, megfogtál!- nevetett Roll.- MEGAMEN A LEGHELYESEBB FIÚ, AKIT VALAHA LÁTTAM!- kiáltotta.
-Akkor most én kérdezem meg: mikor óhajtasz beszélni vele?
-Nem fogok.
-Mi?- ült fel meglepetten Maylu.- De miért nem? Nem azt mondom, hogy mondj el mindent, de...
-Figyelj! Még annyi esélyem sincs, mint neked. Lantől legalább érkeznek jelzések, de tőle tényleg semmi! A barátja vagyok, és ennyi. Nem több, nem kevesebb…
-Őszintén szólva, ha kettőnk esélyeit kéne összehasonlítani, te vinnéd a pálmát. Amit te „baráti gesztusnak” mondasz, az már nekem igencsak kimeríti a flörtölés fogalmát!
-De...
-Bízz bennem!- kacsintott Maylu.
Roll mosolyogva bólintott.
Még csak 5 óra körül járt az idő, ezért a lányok szétnéztek Maylu weboldalán, hátha akad valami érdekes az új üzenetek között. Míg Roll barátnőivel fecsegett, operátora számos hasznos infóra talált.
A chaten szinte nem is volt más téma, mint az utóbbi időben megszaporodó késes merényletek.
-Hi skacok!- köszönt be egy Sherlock07 nevő felhasználó.- Úgy gondoltam, segítek egy kicsit a zsaruknak...
-És mindezt hogy gondoltad?- vetette fel Queen.
-Végeztem egy kis kutatást...
-És mire jutottál?- írta Seagirl.
-Ha hagynátok végigmondani!>(
-Bocsi!:}- érkezett Seagirl válasza.
-Detto!:}- így Queen.
-Nos akkor: megpróbáltam összefüggést keresni a támadások helyei között, és arra jutottam, hogy mindig a legnagyobb forgalmú helyeket szemelik ki. Mert eddig egyszer sem történt hasonló eset kis, útszéli boltocskákban! Mindig a tömeget keresik!
-Igazad lehet...:/ De mit akarhatnak elérni? És kicsodák?- csatlakozott a társasághoz egy újabb felhasználó.
-Sziasztok!- gépelte Maylu.- Mit szólnátok, ha első kézből hallanátok a dolgokat?
-Á! Hello Pinky! :)- köszönt Sherlock07, majd szép sorjában a többiek is.- Mondd, amit tudsz!
-Az egészért egy Blademan nevű navi a felelős. Azt még pontosan nem tudom, mi a célja vele, de a legrosszabb az egészben, hogy cseppet sem bánja, amit csinál!
-Beteges! Már sehol sem lehetünk biztonságban!- nyafogott Queen.
Ebben a pillanatban jelzett a számítógép, s a pittyogó hang kíséretében egy villogó ikon jelent meg a monitoron. Mielőtt Maylu akár egy gombot is lenyomhatott volna, a rendszer kikapcsolt, s az ikon magától megnyílt.
"Mi történt! Semmire sem reagál!"- gondolta a lány, miközben próbálta valahogy újraindítani a netet.
Egy kis képernyő jelent meg a monitor közepén.
"Mintha videoüzenet lenne..."
És valóban: bár az ablakocska sötét maradt, egy kisfiú hangja kezdett el beszélni:
-Látom, tudsz rólam egyet s mát. Örülök, hogy máris ilyen híres lettem!
-Blademan?- hökkent meg Maylu.
-Mit ne mondjak, nem volt nehéz átjutnom a tűzfaladon... És a helyedben élből jobban védtem volna a navimet is!
-Roll! Mit csináltál vele?!
-Az legyen az én titkom! De ne aggódj, nekem nem ő kell. Figyellek már benneteket néhány napja. Nem vagy te buta lány, Maylu! Pontosan tudod, mit akarok!
-Nem tudom...- mondta reszkető hangon a lány.
-Add át Megamannek és az irányítójának az üzenetem: 2 óra múlva legyenek a Déli Acélgyárnál! Ha nem lesznek ott időben, a lány halott. Ha bárkinek szólsz rajtuk kívül, a lány halott. És én nem szoktam hazudni! Megértetted?
-Igen...
-Nem hallottam kristálytisztán!
-Igen!
-Rendben. Így már jó. Ne feledd, ha rendben átadod az üzenetet, a navidnek egyetlen bitje sem sérül!
A kis ablakocska eltűnt, s minden visszatért a normális kerékvágásba.
"Roll nincs az oldalon! Ezek szerint tényleg nem blöffölt! Nincs vesztegetni való időm!"
Gyorsan kikapcsolta a gépet, és már rohant is lefelé, azután ki az utcára. Szerencsére csak néhány ház választotta el a fiútól.
Háromszor is becsengetett.
-Jól van, jövök már!- hallatszott odabentről Mrs. Hikari hangja.- Szia Maylu! Miben segíthetek?
-Jó napot! Lan itthon van?
-Persze, fenn van a szobájában...
-Köszönöm!- azzal futott is fel a lépcsőkön.
"Mi üthetett ebbe a lányba? Olyan rémültnek látszott!"- tűnődött a nő.
Maylu kopogás nélkül rontott be Lanhez, minek eredményeképpen a srác ijedtében leesett a székről.
-Maylu? Te mit keresel itt? Nem mintha baj lenne!- tette hozzá gyorsan, nehogy félreérthető legyen, amit mondott.- Te sírsz?- lepődött meg barátja patakzó könnyeit látva.
-Segítenetek kell! Roll... bajban van... Blademan kitörli, ha...- a lányon erőt vett a zokogás.
Lan fogalma sem volt, mihez kezdjen. Végülis azt tette, ami legelőször az eszébe jutott: magához ölelte Maylut, így próbálta valamelyest megnyugtatni.
-Ne aggódj… Nem lesz semmi baj! Kiszabadítjuk Rollt, ezt megígérem!- mondta csendesen.

*

Megaman fejében csak úgy visszhangoztak a szavak.
"Rollt elvitték... Halálos veszélybe került..."
Eddig sohasem tapasztalt érzések kavarogtak benne. Nem is mert belegondolni, mi lesz, ha Blademan valóban bántja a lányt...
Hirtelen üresnek érezte magát, mintha Rollal együtt lényének egy részét is elrabolták volna.
"Megmentem! Bármibe is kerüljön!"

*

Negyed óra telt el az incidens óta. Maylu még mindig hüppögött ugyan, de sikerült valamennyire összeszednie magát. Most az ágy szélén ült, Lan pedig a PET-jén nézett valamit.
-Szóval még van 1 és háromnegyed óránk, hogy odaérjünk. És nem szólhatunk senkinek.- sorolta a tényeket a fiú, a lány pedig mindannyiszor bólintott.
-Akkor induljunk! Maylu, nem muszáj jönnöd...
-Ugye ezt te sem gondoltad teljesen komolyan?! Megyek és kész!
-Rendben, csak... Nem akarom, hogy bajod essen! Ha ilyen a navi, ki tudja, mire képes az operátora?
-Nem érdekel! Nem hagyom cserben a barátomat!
Lan bólintott, összeszedte battlechipjeit, és intett a lánynak, hogy csendben kövesse. Lementek a földszintre, és mikor Mrs. Hikari nem figyelt oda, gyorsan kirohantak a házból.
Kivételesen a srác most nem a görkoriját kapta fel, hanem inkább a biciklit választotta.
Szélsebesen tekert Mayluval a háta mögött, így kb. 10 perccel hamarabb érkeztek a kiüresedő gyárépülethet. Itt-ott még felbukkant 1-1 hazaigyekvő munkás. A lenyugvó Nap fénye megcsillant sisakjukon.
-A biztonsági őr most nem figyel... Gyerünk!- súgta Lan, és mindketten nekiiramodtak.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire elérték a hatalmas vaskaput.
Pontban 7.00-kor megszólalt a hangosbemondó:
-Látom célba ért az üzenet! Az első emeleten várlak!
A vonal szétkapcsolt, és újra csak a két fiatal lélegzetét lehetett hallani. Nem telt el sok idő, s hamarosan megtalálták a hang forrását.
Egy magas, fiatal férfi állt a helyiségben, a szoba többi részét futószalagok labirintusa hálózta be, s helyenként doboz-tornyok nyújtóztak a magas, acélrácsos plafon irányába.
-Nincs is szebb látvány, mint egy ifjú harcos elszánt tekintete!- hangja ugyanolyan kimért és hűvös volt, mint Blademané.
-Itt vagyok! Adja vissza Rollt!- Lannek igencsak szüksége volt lélekjelenlétére, hogy ne rontson neki az idegennek.
Ugyan nagy valószínűséggel ő maradt volna alul, mert hiába volt fiatal az ellenség, azért jó 10 évnyi előnyre így is szert tett.
Arányos, kisportolt alkata pedig tovább csökkentette a nyerési esélyeket a fiú számára. Meg persze most nem róla volt szó, és inkább nem is mert belegondolni, partizánakciója milyen következményeket vonhat maga után.
-Még nem vagy teljesen itt!- mutatott a férfi az egyik közelben lévő csatlakozóra.- Megamant még nem töltötted fel!
Lan mélyet sóhajtott, s engedelmeskedett az utasításnak.
-Hát újra találkoztunk!- szólalt meg Blademan, mikor Megaman megjelent.
-Hol van Roll?- sziszegte a navi lézerét az ellenségre szegezve.
-Megígértem, hogy visszaadom, és állom is a szavam. Itt van, vidd!- azzal eltűnt, majd néhány pillanat múlva visszatért az összekötözött lánnyal.- Tudod, csak a pillanatnyi megingásomnak köszönheted, hogy nem a szemed láttára törlöm ki.
-Mega...- Roll szinte összeesett a félelemtől.
-Fogd be a szád!- rivallt rá Blademan.- Csak kíváncsi lennék, mit szólnál, ha megízlelnéd a saját módszered gyümölcsét...
-Miről beszélsz?!- kiáltott fel elborzadva Megaman.- Add vissza Rollt!
-Tessék!- mondta hanyagul a fiú, aztán levette a lány kezéről és lábáról a bilincset. Roll néhány pillanatig meg sem bírt moccanni, ám egy-két tétova lépést követően nekiiramodott, s meg sem állt barátjáig.
-Roll! Jól vagy? Nem sérültél meg?- kérdezte a fiú, miután valamennyire sikerült kibontakoznia Roll öleléséből. A navi megrázta a fejét, és halványan elmosolyodott.
-Köszönöm!- s rózsaszínű fénycsóvaként eltűnt a rendszerből.
"Legalább most már biztonságban van! De mire célzott Blademan azzal, hogy az én módszerem?"
-Na! Ne vágj már ilyen dühös képet!- mondta szinte nevetve Blademan.
Megaman nem felelt a sértő megjegyzésre. Érezte, valami különös, vad erő kezdi hatalmába keríteni. Még soha nem érzett ilyet, de ez most egy cseppet sem zavarta.

*

Lannek óriási kő esett le a szívéről, mikor Roll megérkezett a PET-jébe; viszont aggasztották a Megamanről érkező furcsa adatok és barátja viselkedése.
"Még soha nem láttam ilyennek ezelőtt! Ha szemmel ölni lehetne... De ezek a különös adatok... Lehetséges, hogy...?"- a srác lassan kezdett rájönni, mi is történik navijével valójában.

*

Megamant majd' szétvetette a düh. Szemei ragyogtak, s minden idegszálával készen állt a harcra. Dühös volt Blademanre, amiért elrabolta Rollt, és bántani akarta azokat az embereket a megbánás fikarcnyi jelét sem mutatva. Két dolgot akart: harcolni és válaszokat kapni.
Habár érzelmei majdnem felülkerekedtek rajta, józan eszét még mindig magáénak tudhatta.
Látszott ellenfelén, senki és semmi sem tudja eltántorítani céljától, de Megaman valami mást is észrevett: Blademan úgy viselkedett, mint akinek már semmi veszítenivalója sincs. Maró szavai mögött pedig végtelen bánat és elhagyatottság bújt meg.
"Valami szörnyűség történt vele, és szentül hiszi, hogy én vagyok a bűnös."- gondolta.- "Valaki csúnyán kihasználta! És van is egy tippem, ki lehetett..."
Ekkor Lan hangja törte meg a nyomasztó feszültséget.
-Megaman, készülj! Stílusváltás! Szörny stílus... AKTIVÁLVA!
A stílusváltás következtében Megaman páncélja barnára változott; kesztyűje és csizmája felső részét vékony prémréteg vonta be. Kézfején egy-egy (mellvértjén lévővel megegyező) szimbólum jelent meg, melyekből mind az 5 ujja felé merev, karomszerű pengék álltak ki.
-Bekeményítünk? Annyi baj legyen! Úgy is bosszút állok mindenért!- kiáltotta Blademan, és nekirontott Megamannek. A kardcsapások szerencsére nem találtak célt, bár a fiúnak igencsak résen kellett lennie, hogy kikerülje a támadásokat.
Az egyik rohamot követően Blademan kardja a földbe ragadt, így a navinek volt egy szusszanásnyi ideje.
-Legalább azt áruld el, miért gyűlölsz ennyire!
-Még van képed megkérdezni? Te mit éreznél az iránt, aki megölte a legjobb barátodat?!- a srác hangja remegett az idegességtől. Úgy tűnt, fizikai kondíciója igencsak megcsappant az elmúlt 15-20 perc alatt, mert hiába sikerült kihúznia fegyverét a földől, nem indított újabb támadást.
-Na mi van? Védtelen vagyok. Miért nem törölsz ki engem is, mint annak idején azt, aki szinte a testvérem volt?
-Nem tudom, miért, de valakivel összekeversz!- Megaman egyre kevésbé akart harcolni. Sajnálta a félrevezetett fiút.- Cseppet sem állt szándékomban, hogy kitöröljelek! Azt mondtad, figyelsz már egy ideje. Tettem bármit is, ami igazolja a feltevésed? Szerinted, ha hidegvérű gyilkos lennék, volnának barátaim vagy itt beszélnék veled ahelyett, hogy szemrebbenés nélkül a másvilágra küldenélek?
Blademanen látszott, küzd felmerülő kételyeivel. Bármennyire is elvakította a düh, tudta, hogy vélt ellensége igazat mond.
-A látszat néha csal! Különben is, miért hazudott volna a mester? Miért mondták volna, hogy te voltál? Hiszen befogadtak...- kiáltotta, ám még mindig nem mozdult.
-Kis naív...- hallatszott a közelből, s a következő pillanatban egy ébenfekete madártoll száguldott a fiú felé.
-Vigyázz!- figyelmeztette Megaman, majd mikor látta, hogy ellenfele még mindig kimerült, odaugrott, s még pont idejében sikerült arrébb löknie a srácot.
Blademan ugyan sértetlenül megúszta, de a pengetoll végigszántotta a másik navi hátát. Túl komoly sebet nem okozott, viszont a páncélját sikerült átvágnia.
"Megmentett... De miért?- gondolta Blademan.-" Ezt nem értem... Lehet, hogy mégis igazat mond?"
Eközben Megaman fejében is cikáztak a gondolatok.
"Ez a hang! De nem hiszem, hogy ő az... Habár a kastélyból elmenekült, és a manipulálás sem állhat messze tőle!"
-Raven! Te vagy az?!- szólalt meg, miközben feszülten pásztázta a környéket.
-De sokáig tartott!- lépett elő a félhomályból a lány. Kezében egy kb.20-25 cm nagyságú, zöld kristályt tartott.- Hát kölyök, köszönöm az együttműködésed, de itt a játék véget ér. És sajnos feleslegessé váltál számomra!- Raven (mint mindig) most is jó kedélyállapotban volt, és úgy beszélt, mintha a világ legtermészetesebb dolgáról csacsogott volna.- Bár szerettelek volna saját kezüleg kitörölni titeket, de sajnos most igen elfoglalt vagyok...
-Miért csináltad ezt?- fordult Blademan a lány felé.
-Nem mindegy? De, mivel hamarosan úgy is törlődtök, elmondom: látod ezt a kis gyönyörűt itt?- nézett Raven a kristályra.- Ha tudnád, mennyit kutattam érte... És ismerve Megamant, biztosra akartam menni, hogy én találom meg hamarabb. Te pedig pont jókor érkeztél, hogy lefoglald egy darabig.- a lány felkacagott, s eltűnt, majd nyomában egy csapat vírus jelent meg.
-El kell intéznünk ezeket!- mondta elszántan Blademan.
Megaman bólintott. Örült, hogy ellenfeléből társ vált.
-Gyerünk!-mondta a fiú, s kezdetét vette a küzdelem.

*

Mikor végbement a stílusváltás, Lan megpróbálta feltérképezni az új lehetőségeket.
-Lan! Eltűnt a pasas!- hallatszott Maylu meglepett hangja.
-Mi? De hisz' egy perccel ezelőtt még itt volt! Biztos akkor lépett meg, mikor a stílusváltást figyeltük!
-Viszont van ott valami!- mutatott Roll egy kisebb dobozkára.
-Te jó ég!- rémült meg Maylu.- Ez egy bomba!
-Biztos körberakták az egész épületet!- mondta dühösen Lan.
-Raven?- figyeltek fel az imerős hangra.- Tudhattam volna, hogy az ő keze van a dologban!- fűzte hozzá a srác.
-Szegény fiú!- szólalt meg Roll, miután véget ért a monológ.
-Maylu! Én irányítom Megamant, addig ti hívjátok a tűzszerészeket!
-Rendben!- bólintott a lány.
-Megaman! Minden rendben?- fordult Lan PET-je képernyője felé.
-Igen! Sokan vannak, de elég gyengék!
Amíg Lan a harcra összpontosított, a két lány hívta a tűzoltóságot. A vonal végén lévő hölgy megígérte, a lehető leggyorsabban kiérkeznek a helyszínre.
-Huh! Végre sikerült!- lélegzett fel Megaman, aki újra régi páncéljában állt, Blademantől néhány méterre.
-Kérlek, ne haragudjatok! Nagy butaságot csináltam...- mondta elhaló hangon a fiú, azután hirtelen összeesett.
-Blademan!- rohant oda hozzá a másik navi. Ekkor vette csak észre, hogy társa súlyosabb sebet szerzett a harcban.- Lan! Ki kell vinnünk innen! És a lehető leggyorsabban! Nagyon rossz bőrben van!
-Máris!- mondta Lan és kicsatlakoztatta őket a rendszerből.
Ám ebben a pillanatban lezáródott a kivezető ajtó, s sziréna vijjogása hasított a csöndbe.
-Lan! Nézd!- mutatott Maylu a vezérlőszerkezetre, mely most élénkpiros számokkal jelezte, mennyi idő várható a detonációig.
-5 perc? Az nagyon kevés! Valahogy ki kell jutnunk!- nézett körbe idegesen a srác.
-Küldj be Maylu! Talán sikerül feltörnöm a kódot!- mondta Roll.- Az ajtók nyithatatlanok, így viszont lehet esély, hogy megállítsuk a robbanást!
Operátorának nem volt más választása, igazat kellett adnia a lánynak. Néhány pillanat elteltével Roll már benn is volt a rendszerben.

*

Mikor megérkezett, nem várta semmilyen kellemetlen meglepetés.
A vezérlőpanel pont vele szemben, néhány méterre helyezkedett el. Odasietett, s antennái segítségével elkezdte vizsgálni az adathalmazt, mely óriási hengerként magasodott előtte.
"Mi lehet ez a szám?"- gondolta, mikor végignézett a fémburkolaton.
Egyszercsak egy hangot hallott. Hátranézett, s Megamant látta maga mögött.
-Gondoltam, nem hagylak egyedül, hátha elkél egy kis segítség!- mondta egy halovány mosoly kíséretében.
-Egyelőre még boldogulok, de azért köszönöm!- felelte Roll. Érezte az arcát elöntő melegséget, ám hamar rákényszerítette magát, hogy feladatára koncentráljon.
"Mayluék számítanak rám!"
-Megvan a kód!- kiáltott fel hirtelen a lány.- 8 számjegyű, de a kulcs 1-1- meghatározás. Mondom az elsőt: "A számok összes ereje, de hiányzik a fele!"
-Akkor ezt fogjuk utoljára megkapni.- mondta Maylu.- Az összes számot össze kell adni, és el kell osztani 2-vel.
-Ez eddig könnyű. Remélem a többi is ilyen lesz!- fűzte hozzá Lan. Hogy szól a következő?
-Mondom: "Iker száma lehet ez, de általában felez."
-2-felelte Megaman.
-Rendeben, elfogadva.- tájékoztatta Roll a többieket.- A következő így szól: "A sorban a legjobb hely ez, de ha pénzről van szó, nem éppen kedvez."
-Sorban legjobb... pézben rossz...- mormolta Maylu.-Azt hiszem, tudom!  Próbáld meg az 1-et!
-Ez az, sikerült!- mondta lelkesen a lány.- Itt a negyedik: "Negyedik és hetedik háborúban áll. Ha a kisebb nekiront a nagynak, az eltörli, de egy rész magából is kiszakad. A csatának vége, s a legkisebb uralkodhat."
-Ezek szerint a 4. és 7. helyen ugyanaz a számjegy van.- gondolkodott Megaman.
-De mit jelenthet, hogy "háborúban állnak"?- tűnődött Lan.
-A megoldás a 3.- szólalt meg Roll, és már ütötte is be a kódszámokat.- És igazam is volt! Már csak három számot kell kitalálnunk... "A 6. önmagában egy fabatkát sem ér."- mondta a következő meghatározást.
-0- vágták rá kórusban társai.
- Stimmel. "2+4=8"
-Ez megint valami trükkösebb lesz...- nézett Lan idegesen a kijelzőre. Már csak kevesebb, mint 2 percük maradt.
-Szerintem ugyan azt kell csinálni, mint a "4" és a "7" esetében, csak itt nem a helyiértékkel kell számolni: a "2", a "4" és a "8" szintén a helyet jelöli... a rajtuk szereplő számok összege... úgyhogy a megoldás...
-Az 5.- fejezte be Megaman a navi mondatát.
-Még mindig hiányzik az elsőn kívül egy!- Maylu félelme egyre fokozódott, ahogy fogyott az idő.
-Ez nem lehet igaz! Sehol sem találom! Nincs benne a központi adatokban!- fordult Roll kétségbeesett arccal operátora felé.- Kérlek ne haragudjatok, azt hittem, meg tudom csinálni...
-De hiszen mindent megtettél...
Megaman csak nézte a lányt. Megdöbbentő volt felfedezni, mennyire kötődik hozzá. Szinte elviselhetelen volt számára látni, társa mennyire össze van törve... Ám elméjébe berobbant a gondolat: mit ér a felfedezés, ha pár percen belül mindannyiuknak vége?
"Valamit ki kell találni! De mit tehetnék?"- gondolta a fiú. Egyszercsak felcsillant a szeme.
-Roll! Te egy zseni vagy!
-Tényleg?- kérdezte értetlenül a lány.
-Mindjárt megmutatom!- azzal odalépett az adathenger előtti vezérlőegységhez. Ujjait végigfuttatta a fémfelületen, s hamarosan széles mosollyal közölte:- Az utolsó előtti szám a 4.
Roll boldogan bólintott, s azon nyomban beütötte a karaktert.
-Igen, ez az!- ujjongott a navi.
-Az utolsó szám pedi a 9!- sietett a megfejtéssel Lan.
A lány beütötte a számot, és így végre összeállt a teljes kód:

92134035

Leokézta. Ezután vártak, hisz' nem is nagyon tehettek mást.
Már csak fél perc maradt a detonációig, mikor egy bomba piktogramja jelent meg a két navi előtt, s ezután lassan bitjeire hullott szét.
Mikor az utolsó adatmorzsa is eltűnt, a számláló 5 másodpercnél járt.
5...4...3.. egy halk pukkanás, és a digitális kijelző teljesen elsötétült.

*

-Sikrült...- suttogta Roll, mint aki nem is akarja elhinni az egészet.- SIKERÜLT!- kiáltott fel örömében, mikor tényleg nem történt semmi.
-Megcsináltad!- mondta mosolyogva Megaman.
-Együtt csináltuk...- felelte a lány. Arca ragyogott a megkönnyebbüléstől és a boldogságtól.
Néhány másodperc múlva egy-egy fénycsóvaként tűntek el a rendszerből.

*

-Húh, megúsztuk!- sóhajtott fel Lan.
Maylu bólintott, majd mindketten kihúzták PET-jeik zsinórját a csatlakozókból.
Távolról jellegzetes szirénahang sodródott az épület felé, s a két fiatal úgy gondolta, nem lenne szerencsés, ha a hivatalos szervek a helyszínen találnák őket, így jobbnak látták, ha gyorsan odébb állnak.
-Hogy van Blademan?- nézett a fiú Megamanre.
-Valamivel jobban. Angie hamar helyre tudja hozni. Már küldtem is neki üzenetet.- válaszolt a navi.
-Én... nagyon sajnálom szegényt...- mondta Maylu.- Szörnyű dolgokon ment keresztül...
-Igen... És Raven ezt ki is használta! Sejtettem, hogy nem egy földre szállt angyal, de...- Lan megrázta a fejét.- Annak azért örülök, hogy nem esett bajod!- fordult a lány felé.
-Ne csináld! Teljesen elpirulok!- felelte nevetve Maylu.
-Nem baj, egyébként is jól áll a piros!- heccelte Lan a lányt.
-Ez nem volt fair!- lökte Maylu oldalba a srácot, ám a lendület túl nagyra sikeredett; a fiú felbukott, és véletlenül a lányt is magával rántotta. Egymás mellé huppantak a fűbe. Egy pillanatig dermedt csend állt be, azután mindkettejükből egyszerre tört ki a nevetés.
-És még te mondod, hogy "nem volt fair"?- kérdezte Lan, miközben leheveredett a pázsitra.- Akkor mit szóljak én?
-Néhány dolog következményeket von maga után!- mondta Maylu, s hogy szavainak nyomatékot adjon, karbatett kézzel, "szigorú" tekintettel folytatta.- Arról nem tehetek, hogy egyesek ezzel nincsenek tisztában!
-Ha te mondod...- vonta meg a vállát a fiú.
Lágy szellő suhant végig a tájon. Habár a Nap lenyugodott, még egyáltalán nem volt sötét, ám az Esthajnalcsillag már fenn ragyogott.
-Még meg sem köszöntem a segítséged...- törte meg a hallgatást Maylu.
-Szóra sem érdemes... Szívesen tettem...- ült fel újra Lan.- De...
-Mi de?
-Mégis lenne valami, amivel megköszönhetnéd...
-És mi?- a lány próbálta nyugodtnak mutatni magát, ám szíve belül vadul kalapált.
-Ráérsz szerdán? Gondoltam, elmehetnénk valahová...
-Boldogan!
A srácnak ez a szó többet jelentett bárminél.
Még kb. fél órán át beszélgettek, s ez idő alatt közelebb érezték magukat egymáshoz, mint eddig bármikor.
Mikor már Mayluék ajtaja előtt álltak, elérkezett a búcsú ideje.
-Hát... Még egyszer: köszönök mindent!- mondta mosolyogva a lány, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve puszit nyomott a srác arcára. Csakhogy, talán a sors akarta, hogy végre a titkon remélt dolgok összejöjjenek, Lan pont akkor nézett félre…
Az első pillanatban mindketten ledermedtek. Ám egyikük sem húzódott félre. Azután lassan a fiú keze a lány derekára kúszott, Maylu karjai Lan nyaka köré fonódtak. Az első csók még kicsit félénk és esetlen volt, de csodálatos. És ezt a csodát mintha egyikük sem akarta volna elfelejteni, mert újra és újra, egyre bátrabban és boldogabban adták át magukat az emlékezésnek. Végül nagynehezen sikerült elszakadniuk egymástól egy levegővételnél több időre.
- Akkor holnap találkozunk!- azzal a lány gyorsan még egy búcsúcsókot váltott a fiúval, majd besurrant a házba.
Lan egy pillanatig fel sem fogta, mi történt vele; s megmozdulni is csak jó 10 másodperc után tudott.
Lassan elindult hazafelé. Gondolataiba mélyedve sétált, s merengéséből aligha tudta volna valami is kizökkenteni. Egyszercsak azonban mégis felkapta a fejét:
-Lan! Kisfiam! Hol a csudában mászkáltál?!- édesanyja aggódó arca visszarántotta a földre. Hiszen egyetlen szó nélkül ment el otthonról!
-Sajnálom anya! Hidd el, meg tudom magyarázni!- próbált mentegetőzni a fiú, de érezte, ezzel jelenleg nem sokra megy.
-Milliószor megbeszéltük: bárhová elmehetsz, csak előtte szólj, hogy én is tudjak róla! Nagyon aggódtam! Még a PET-eden sem tudtalak elérni!
-Tényleg bocs! Ígérem, soha többet nem fordul elő!
-Jól van, nincs semmi baj. Csak egy kicsit megijedtem.- mondta a nő.- Gyere be, még meleg a vacsora!
-Mit főztél?
-A kedvenced: curryt!- felelte mosolyogva Mrs. Hikari.
-Király! Máris megyek!- élénkült fel a srác, és beviharzott az ajtón.
A vacsorát követően a fiú leült a számítógépe elé, és várta, hogy Angie megérkezzen. Néhány perc múlva ott is termett.
-Hali skacok!- köszönt vidáman a navi.
-Szia!- üdvözölték a fiúk.
-Azért ez nem semmi: néhány órára egyedül maradtok, és tessék!- mondta kuncogva a lány, miközben nekilátott Blademan gyógyításának.- Meg is vagyok! A sebe nem volt azért olyan komoly, inkább csak a kimerültség miatt dőlt ki.
-És most mi legyen vele?- kérdezte Megaman.
-Hagyjátok, hadd pihenjen. Egy kis alvás, és jobb lesz, mint újkorában!
-Angie! Megtennél valamit?- kérdezte Lan.
-Persze. Mit?
-Utánanéznél valaminek?- azzal Lan elmesélte a Ravennél látott furcsa kristály történetét.
-Naná! És a nyakamat teszem rá, hogy köze van a kastély-beli iránytűhöz is! Számíthatsz rám!- mondta, s ráadásképp' még tisztelgett is mellé, majd egy széles, hamiskás mosoly kíséretében hozzátette:- Még szép, hogy segítek! Tudod, nem épp' rokonszenves számomra az a nőszemély! Viszont most mennem kell. Majd még találkozunk! Sziasztok!- és néhány pillanat múlva újra csak Megaman és Blademan látszott a képernyőn.
-Én most már elmegyek aludni. Hosszú volt ez a nap...- sóhajtott Lan. Navije bólintott, s hamarosan a szobára néma csend telepedett.
Lan az aznapi eseményeken töprengett: ha valaki még reggel azt mondja neki, másnap Mayluval fog randizni, sőt még meg is csókolja, biztosan rákérdezett volna az illető elmeállapotára. Gondolatai vissza-visszatértek a késő délutáni eseményekhez, azután pedig a szerda délutáni programlehetőségeket latolgatta.
Ám lassan erőt vett rajta a fáradtság, és mély, reményteli álomba zuhant.

Vége az
5.
fejezetnek!:)